Anyanyelvi oktatással a megmaradásért

A hazánkban élő nemzetiségeknek évszázadok óta otthonuk Magyarország. A szerbek többsége 1690 után, a török elől menekülve talált itt új hazára. A németek szervezetten Mária Terézia, majd II. József uralkodásának idején, telepesként érkeztek, a lengyel földesuraik elől Galíciából menekülő ukrán parasztok pedig a XVII. században jelentek meg tömegesen. Leszármazottaik nagymértékben kötődnek nyelvükhöz, hagyományaikhoz, közösségeikhez. Identitásuk megőrzésére tett erőfeszítéseiket a magyar kormány kiemelten támogatja.

Megtalált és megőrzött identitás

A romák után a második legnagyobb lélekszámú kisebbséget összefogó német nemzetiségi önkormányzatok 34 óvodát és 41 iskolát tartanak fenn szerte az országban a magyar kormány normatív támogatásával. Alap- és középfokú intézményeik zömében Duna menti településeken: Budapesten, Baján, Pécsett és Pilisvörösváron működnek. Egyik legnagyobb iskolájuk hamarosan a biatorbágyi Ritsmann Pál Német Nemzetiségi Általános Iskola lehet, köszönhetően a folyamatban levő két és fél milliárd forint értékű, költségvetési forrásból megvalósuló átépítésnek. Az intézmény életét alaposan felforgatta a hónapok óta tartó felújítás. A zavartalan oktatás érdekében a pedagógusok minden talpalatnyi helyet igyekeznek kihasználni: az ebédlőtől a folyosókon át az udvaron elhelyezett konténerekig mindenhol gyerekek tanulnak. Az építkezés okozta kellemetlenségek ellenére is jó a hangulat az iskolában, hiszen mindnyájan izgatottan várják a 2008 óta tartó konténerkorszak végét.

Szabó Fanni hajdani diák ma már az ELTE első éves hallgatója német nemzetiségi tanítói szakon. Legfőbb vágya, hogy a diploma megszerzése után egykori alma materében kezdhesse meg pedagógusi pályáját. Bár ő még konténerben tanult Biatorbágyon, tanítóként már egy modern, új épületszárnnyal és tornateremmel kiegészülő, megújult infrastruktúrájú iskolába térhet vissza.

– Anyai ágon sváb lány vagyok, családunknak az a része, amelyet nem érintett az 1945 utáni erőszakos kitelepítés, több száz éve tekinti otthonának Magyarországot. Édesanyám családját kizárólag azért nem űzték el innen, mert a nagyapja a II. világháború idején a magyar hadseregben szolgált. Dédszüleim még svábul társalogtak otthon. Édesanyám érti, de már nem beszéli a nyelvet, így én is itt, az általános iskolában tanultam meg németül, az emelt számú nyelvóráknak köszönhetően, de tanultunk német hon­ismeretet és nemzetiségi táncot is, miközben a hagyományainkat éltető programokon is rendszeresen részt vettünk. Ugyan édesanyámék mindig is őrizték hagyományaikat, generációjuk közül sokak számára lényegében elveszett a nemzetiségi nyelv, de én a fiatalabb nemzedék képviselőjeként újra rátaláltam. Ha a szüleim nem ezt az intézményt választották volna, valószínűleg sokkal kevésbé ismerném a gyökereimet, felmenőim kultúráját.

Rack Ferencné iskolaigazgató elmondja, mivel kevés az olyan diák, aki családjából magával hozná a nyelvtudást, az iskolában voltaképpen az alapokról kell indulniuk. A II. világháború után ugyanis felnőtt néhány olyan generáció, melyeknek tagjai kötelező idegen nyelvként kizárólag oroszul tanulhattak, ráadásul számos családban a vegyes házasságok révén is háttérbe szorult a kisebbségi nyelv. Ezért is tartják egy adott nemzetiségi közösséghez tartozók létfontosságúnak azokat az oktatási intézményeket, amelyek a nemzetiségi nyelv és kultúra újraélesztését, megőrzését tekintik elsődleges missziójuknak.

– A mi intézményünk 2012-ben önállósult, előtte az általános tantervű iskola tagozataként működtünk. Fontos mérföldkőként tartjuk számon a 2019-es esztendőt is, amikor iskolánk fenntartója a biatorbágyi Német Nemzetiségi Önkormányzat lett. Ekkor fordultunk a kormányzat illetékeseihez, hogy segítsenek nekünk felszámolni az elavult konténertantermeket. Szerencsésnek mondhatjuk magunkat, mert a regnáló magyar kormány maximálisan támogatta törekvéseinket. Reményeink szerint az új épületszárnyunk jövő évi átadása után a biatorbágyi intézmény gimnáziumi tagozattal bővülhet, így a jelenlegi mintegy 450 diák létszáma felmenő rendszerben 600-ra emelkedhet.

Rack Ferencné mintaszerűnek tartja, ahogy Magyarország állami szinten felkarolja a nemzetiségeit; úgy látja, a környező országok, kiváltképp Ukrajna igencsak követhetné a példát. Büszke arra, hogy a Ritsmann iskola az előző tanévre 18 magyarul nem beszélő ukrán tanulót fogadott be, így a hazai oktatási intézmények sorában az elsők között váltak a háború elől menekülő diákok befogadó iskolájává…

Az első ukrán iskola

A Magyarországon élő ukrán nemzetiségűek fontos történelmi eseményként élik meg, hogy idén szeptembertől hivatalosan is megkezdte működését az első ukrán nemzetiségi önkormányzati fenntartású hazai iskola. A korábban vasárnapi iskolaként működő Leszja Ukrajinka Országos Ukrán Kiegészítő Nemzetiségi Nyelvoktató Iskola fővárosi bázis- és annak nyíregyházi fiókintézményében jelenleg mintegy száz olyan diák tanul hétköznap délutánonként, illetve a szombati napokon, akik még inkább szeretnének elmélyülni az ukrán nyelv és kultúra rejtelmeiben. Az iskolát működtető Ukrán Országos Önkormányzat általános elnökhelyettesétől, a beregszászi születésű Ladányi Erzsébettől megtudjuk, hogy a jövőben szeretnének tovább építkezni és heti öt napos, nappali tagozatos képzést nyújtó iskolává válni.

– Nagy az érdeklődés, de az elkövetkezendő időszak dönti majd el, hogy a háború elől menekülő családok közül melyek maradnak végleg itt, kik utaznak tovább vagy térnek vissza Ukrajnába. Azt már most is világosan látjuk, hogy az ideérkező tanköteles ukrán gyerekeknek csak töredéke, mintegy 10-20 százaléka iratkozik be magyar iskolába. Sokan kivárnak, nem tudják, hogy mit hoz számukra a jövő. Ezeket a gyerekeket éppen azért nem tudjuk felvenni a kiegészítő iskolába, mert az oktatás feltétele, hogy a diákok nappali tagozatos magyar képzésben vegyenek részt. A mi iskolánk elsősorban azzal a céllal jött létre, hogy az itt élő családok gyermekei a diaszpórában is továbbvihessék felmenőik ukrán identitását.

A többnyelvűség értéke

Emília, Szofi, Anasztázia és Viki a budapesti ukrán nemzetiségi iskolában lettek barátnők. Családjuk még az ukrajnai teljes körű orosz agresszió kitörése előtt döntött úgy, hogy a jobb élet reményében Magyarországon próbál meg boldogulni. Részben Kárpátaljáról, részben Ukrajna távolabb eső, belső területeiről érkeztek Magyarországra. Anasztázia ukrán családja 2014-ben a Krím félsziget orosz annektálása után hagyta el szülőföldjét. Keszthelyen élnek, így szombatonként több száz kilométert utaznak, hogy a diáklány ukrán közösségben az anyanyelvén tanulhasson.

– Óvodás voltam, amikor Magyarországra jöttünk. Eleinte nagyon nehéz volt alkalmazkodni az itteni körülményekhez, de ma már nincsenek nyelvi problémáim. A családban számontartjuk az ukrán ünnepeket és egymás között is ukránul beszélünk, de mivel szeretném magasabb szintre fejleszteni a nyelvtudásom, komolyan veszem az ukrán iskolát, és nagyon jól érzem ott magam. Az elmúlt tíz év alatt sikerült beilleszkednünk, bár a szüleim nem beszélnek olyan jól magyarul, mint ahogyan én – magyarázza Anasztázia.

Az iskola igazgatónője, a kárpátaljai magyar és lembergi ukrán felmenőktől származó Bernáth Viktória is régóta él már Magyarországon. Muzsikus férjével együtt itt alapítottak családot.

– Nagyon szeretünk a fővárosban élni, örülünk, hogy gyermekeink itt nőhetnek fel, de fontosnak tartjuk az ukrán gyökereink életben tartását is. Soha semmilyen atrocitás nem ért bennünket a nemzetiségi létünk miatt. Hálával tartozunk a magyar kormánynak azért, mert az iskolánk működtetését biztosító normatív támogatás mellett diákjaink táboroztatásához, sőt a tankönyvek megvásárlásához és számos digitális eszköz beszerzéséhez is hozzájárultak. A magyar–ukrán kapcsolatokban komoly feszültséget okozó ukrán nyelvtörvénnyel kapcsolatban Ladányi Erzsébet megjegyzi, hogy szerinte a téma napjainkra túlságosan át lett politizálva.

– A saját anyanyelve mindenkinek nagyon fontos, magyarnak, ukránnak egyaránt. Ezzel együtt hiszek abban, hogy a többnyelvűség egyre inkább felértékelődik a világban. Ezért is nagyon fontos lenne, hogy a magyar ajkú iskolákban megmaradhasson a nemzetiségi nyelv a többségi magyarok által lakott helységekben – hangsúlyozza az Ukrán Országos Önkormányzat alelnöke. Majd hozzáfűzi, hogy a probléma rendezését a Magyar–Ukrán Tárcaközi Oktatási Munkacsoport is folyamatosan napirenden tartja. A nemzetiségek pedig a határ mindkét oldalán abban bíznak, hogy előbb-utóbb mindkét fél számára megnyugtató módon rendeződik a kérdés.