Fotó: M1 (képernyőkép)
Donáth László a bírósági ítéletet hallgatja
Hirdetés

Donáth László evangélikus lelkészből lett MSZP-s politikusként vált országosan ismert közéleti személyiséggé. Az előző rendszerben vérvörös édesapja, Donáth Ferenc kapcsolatait felhasználva sikerrel építhetett magának politikai és civil karriert. Hitelességet kölcsönzött neki, hogy a Rákosi-diktatúra felépítésében tettestárs Donáth Ferencet a nyolcvanas évek végére egy hazug imázsépítésnek köszönhetően megdicsőült „másként gondolkodóként” tartották számon a közéletben.

Az apai örökséggel Donáth László jól kufárkodott, 1994-től egészen az MSZP 2010-es bukásáig a szocialisták parlamenti képviselője volt. A Fidesz első kétharmados győzelmét követően aztán a parlamentből kiesve visszatért az egyház kebelére. A Gaudiopolis Békásmegyeri Evangélikus Szeretetház vezetőjeként találta meg helyét a civil életben, innentől kezdve ritkán hallatott magáról.

2019-ben azonban újra a figyelem középpontjába került, éppen olyan módon, ahogy már régen kiérdemelte. Az általa vezetett intézmény egyik dolgozója ugyanis feljelentette Donáth Lászlót szexuális zaklatás miatt, illetve mert egy alkalommal fojtogatta munkatársát. Donáth ugyan hevesen tagadta a vádakat, az egyházi bizalom azonban jelentősen megrendült iránta.

Fotó: MTI (archív)
Gyurcsány Ferenc miniszterelnök és felesége, Dobrev Klára Donáth László evangélikus lelkésszel

Nevük elhallgatását kérő informátoraink szerint egyházi berkeken belül már rég köztudott volt, hogy Donáth „borzasztó ember”, zaklatja a munkatársait, lelkészhez nem illő módon él és viselkedik. Az egyházi vezetés azonban nem akart botrányt, illetve tartottak Donáth politikai kapcsolataitól. Az intézet munkatársának feljelentése aztán egyértelmű helyzetet teremtett.

A Magyarországi Evangélikus Egyház Északi Egyházkerületének vizsgálóbizottsága 2020. december 17-én eltiltotta Donáth Lászlót a lelkészi szolgálattól, a meghallgatások után ugyanis életszerűnek találták a szexuális zaklatásra vonatkozó vádakat. A döntés beszédes, hiszen a sok tekintetben balra húzó evangélikus egyházi vezetés bizonyára kiállt volna a régi baloldali Donáth mellett, ha szemernyi kétségük lett volna, hogy igazak a vádak. Lelkészi szolgálattól való megfosztásával azonban bizonyára elébe akartak menni a botránynak. Talán arra számítottak, hogy mire potyogni kezdenek a csontvázak a szekrényből, a botrányos életű lelkészt már az egyházi szervezeten kívül tudhatják.

Donáthnak az egyházi szolgálattól való eltiltása mellett a világi törvénykezéssel is szembe kellett néznie. Az ügyészség 2021 februárjában emelt vádat aljas indokból elkövetett könnyű testi sértés és folytatólagosan elkövetett szeméremsértés miatt. A bíróság először tárgyalás nélkül, büntetővégzésben mondta ki bűnösségét, ekkor két és fél év felfüggesztett szabadságvesztésre ítélték.

A folyamatos tagadásban levő Donáth azonban nem fogadta el az ítéletet, és tárgyalás megtartását kérte. Az eljárás végén a bíróság jelentősen enyhítette büntetését, csak becsületsértés miatt marasztalták el, és hatszázezer forint pénzbüntetés megfizetésére kötelezték. Az ügyészség azonban fellebbezett az ítélet ellen, a Fővárosi Törvényszék pedig helyt adott az indítványnak. Az új eljárás idén márciusban kezdődött, kiszivárgott információk szerint a négy tanú, akik terhelő vallomást tettek Donáthra, fenntartották vallomásukat, ahogy a sértett is minden részletében ugyanazt vallotta, mint korábban. Ennek azért van jelentősége, mert az ügyész felhívta rá a figyelmet, hogy a sértett szavahihetőségével kapcsolatban semmilyen kétség nem merült fel, következetesen, változtatás nélkül adta elő a bíróság előtt a történteket. A magyarországi baloldal hálózatszerű működésére jellemző, hogy Donáth László védelmét Bárándy Péter volt szocialista igazságügyi miniszter látta el.

Fotó: Fortepan
Donáth Ferenc politikus és felesége, Bozóky Éva író, otthonukban gyermekeikkel

A bíróság június 13-án hirdetett ítéletet, amelyben kimondták Donáth László bűnösségét kétrendbeli, folytatólagosan elkövetett szeméremsértés és testi sértés vétségében, emiatt pedig egymillió forintos pénzbírságra ítélték az egykori politikust. A bíróság bizonyítottnak találta, hogy Donáth László szexuálisan közeledett a sértetthez, ajánlatokat tett neki, sőt fogdosta is. Bizonyítást nyert az is, hogy a konkrét konfliktus kapcsán a volt politikus valóban fojtogatta a sértettet.

A Donáth László ellen hozott ítéletet a társadalom egy jelentős része elégtételként élte meg. A Donáth család ugyanis kommunista dinasztiaként generációról generációra terheli tevékenységével a magyar közéletet. A Donáth klán a Rákosi-korszaktól kezdve sikerrel mentette át befolyását, mindez napjainkban azzal tetőződött, hogy a család egyik ifjú tagja, Donáth Anna a Momentum európai parlamenti képviselőjeként lobbizik Magyarország ellen.

A Magyar Demokrata megkeresésére Mező Gábor, a kommunista hatalomátmentés jeles kutatója elmondta, Donáth László közéleti karrierjéhez nagyban hozzájárult, hogy már a hetvenes, nyolcvanas években jól kihasználták a hasonló kommunista családok, hogy ők voltak a „nagyimrések”, a megjavíthatatlan kommunista rendszer éppen aktuális jó kommunistái. Hiába szorultak ki a kommunista elitből, mégis jól fizető munkahelyeken dolgoztak, külföldre utazhattak, egyáltalán nem úgy éltek, mint a rendszer valódi, névtelen és védtelen üldözöttjei. Sőt! A kutatások alapján egyre inkább bizonyítottnak tűnik, hogy Aczél György azt gondolta, az egykori kommunisták gyermekei, az ifjú gárda veheti majd át a hatalmat. Akár már Amerikával a hátuk mögött.

Donáth László és Donáth Anna

Donáth László tehát Aczél álmának megfelelően apja hamisított antikommunista hősi mítoszának segítségével csúszott be a hatalomba a rendszerváltás után. Ezzel kapcsolatban Mező Gábor rámutat, hogy a kommunista korszakot illető korrekt véleményéről ismert Schiffer András megvédte ugyan a támadások egy részével szemben Donáth Ferencet, kiemelve, hogy a kommunista politikus eltávolodott a tömeggyilkos eszméktől, ám unokájának, Donáth Annának – aki nagyapját történelemhamisító módon hősként tüntette fel – címzett Facebook-kommentjében így reagált:

„Na most akkor valamit tegyünk rendbe. Donáth Ferencet 1951 februárjában tartóztatják le, egészen addig a Főtitkársági Iroda (értsd: Rákosi-titkárság) vezetője és a Központi Vezetőség tagja. Akkor és ott nem szállt szembe semmivel és legkevésbé sem értékelte elvtársait »szélsőségnek« (főként miután ez a kifejezés a rendszerváltás után jött divatba).”

Mező Gábor úgy látja, rendszerszerűen érdekes elemezni a Donáth család történetét. A kutató szerint Magyarországot sokáig különböző politikai-értelmiségi klánok uralták és uralják részben ma is. Mindig jön egy újabb generáció. Demszky Gábor családjában, Kis János családjában, Rajk László, Bauer Tamás, Pető Iván családjában. Fekete-Győr András, Donáth Anna politikai karrierje jelentős hasonlóságokat mutat.

– Bolsevik, kommunista, kominternes kezdet, aztán reformkommunizmus, maoizmus, újbaloldal, később liberalizmus, SZDSZ, most meg ez a valami, amit Momentumnak neveznek. Valahol örülök, hogy Péter Gábornak nem lett gyereke és unokája, mert lehet, ma már ő lenne a legnagyobb demokrata – foglalja össze Mező Gábor.

Korábban írtuk

A Donáth család történetében külön fejezetként szerepel az a kapcsolat, amely a famíliát az Apró–Dobrev–Gyurcsány-triumvirátushoz fűzi. Donáth Ferencet ugyanis szoros elvtársi szálak kötötték a politikai bűnözőként közismert Apró Antalhoz, míg László annak a Gyurcsány Ferencnek volt bizalmi embere, aki a véletlen játékaként éppen az egyik Apró unokát vette feleségül.