Fotó: MTI/Balázs Attila
Hirdetés

Az ünnepségen Varga Mihály pénzügyminiszter, miniszterelnök-helyettes Kállay Miklós (1887-1967) egykori miniszterelnökre utalva elmondta, az épület felújításával olyan embernek állítanak emléket, aki egy borzalmas történelmi helyzetben hazája és a magyar emberek érdekeit próbálta érvényesíteni.

Rá különösen igaz, hogy egy embertelen korban is meg tudott maradni embernek – mondta.

A miniszter Kállay életét felidézve arról beszélt, emlékezete különösen fontos számunkra, hiszen ő jól látta azokat a veszélyeket, amelyeket a két elnyomó eszme, a bolsevizmus és a nácizmus hozott az országra.

Kötelességünk tehát méltó módon megőrizni azoknak a nagy magyar családoknak a nevét és életét – folytatta – , amelyek tagjai alakították a történelmünket, illetve korokon átívelően harcoltak és dolgoztak Magyarországért, tudásukkal és művészetükkel gyarapították a nemzet szellemi vagyonát.

Korábban írtuk

A Wesselényi-, a Széchenyi- vagy a Kállay-család ugyanolyan fontos szerepet tölt be nemzeti önazonosságukban, mint a nemzeti karakterünket adó szellemi és kulturális örökségünk más részei – hangsúlyozta.

Varga Mihály hozzátette, egy olyan nép történelmi emlékezetét állítjuk helyre, amely ezer éven keresztül küzdött szabadságáért, hűséggel ragaszkodott országához és megőrizte magyarságát.

Minden ilyen esemény fontos, felhívja a figyelmet nagyjainkra, eszméikre és fényt vet arra a korra, amelyben éltek, így téve teljessé a múltunkat – zárta szavait a miniszter.

Szabó Tünde sportért felelős államtitkár, a térség fideszes országgyűlési képviselője köszöntőjében emlékeztetett, a kúria felújításán túl folyamatban van Nyíregyháza kulturális negyedének létrehozása. Ez a volt helyőrségi művelődési ház, azaz a Kállay-kúria rekonstrukciója mellett egy színháztörténeti múzeumot és mozit magába foglaló létesítmény kialakítását, valamint a Bessenyei tér és a Benczúr tér felújítását is tartalmazza.

Kovács Ferenc, a nyírségi megyeszékhely Fidesz-KDNP-s polgármestere arról beszélt, hogy a házban a család hagyatékát gondozó Kállay-gyűjtemény mellett egy várostörténeti kiállítás is várja az érdeklődőket.

A beruházással méltó emléket állítottunk annak a Kállay-családnak, amelynek tagjai évszázadokon keresztül a régió meghatározó közéleti személyiségei voltak, köztük Kállay Miklós egykori miniszterelnöknek, Szabolcs megyei főispánnak is – jelezte.

Kállay Miklós, a miniszterelnök unokája felelevenítette, hogy az 1993-ban megnyílt Kállay-gyűjtemény huszonhét év után költözhetett a rangjához méltó épületbe. A tizenhatezer kötetes könyvtárral és kortörténeti fotókkal rendelkező, a Kállay-leszármazottak személyes tárgyait és iratait őrző gyűjtemény még sokáig ad munkát a művészettörténészeknek – mondta.

Az 1906-ban neoklasszicista stílusban épült, háromezer négyzetméter alapterületű kúriát két részletben újították fel. A Modern városok program keretében 594 millió forintból előbb elvégezték az épület teljes rekonstrukcióját, majd 400 millió forintot fordítottak a mellett álló épület felújítására.

Az egykor honvédségi hadosztályparancsnokságként, később hadkiegészítő parancsnokságként, majd toborzóirodaként funkcionáló palotában kiállító- és konferenciatermet, valamint multifunkciós teret alakítottak ki. Helyet kapott benne egy állandó várostörténeti kiállítás is, amely interaktív módon mutatja majd be Nyíregyháza fejlődésének történetét a kezdetektől az 1990-es évekig.

A beruházás során megújult az épület környezete, kialakították a csapadékvíz-elvezetést, valamint parkolók és kerékpártárolók épültek.