Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd
Átadták a Junior Prima Díjakat magyar ismeretterjesztés és média kategóriában
Hirdetés

A kétmillió forint pénzjutalommal járó díjat Ádám Rebeka Nóra (Mandiner), Gabnay Máté (független), Gólya Ágnes (Forbes), Kocsmár-Tóth István (Index), Koltai-Kiss Borbála (MTVA) és Koós Anna (penzcentrum.hu) vette át a KAVOSZ Zrt. rendezésében megvalósult szerdai ünnepségen.

Krisán László, a KAVOSZ Zrt. vezérigazgatója felidézte: a díjat Demján Sándor alapította 2003-ban, tíz éven keresztül személyes támogatásával működött, majd átadta Csányi Sándornak, aki az OTP-n keresztül viszi tovább küldetését. 2007-ben indították el a 30 év alatti tehetséges fiatalok díjazását. Egy harminc év alatti, médiában dolgozó fiatal számára a díj jelzés, hogy az az út, amelyen halad, jó irány – mondta, hozzátéve: a díj ösztönzést, segítséget akar nyújtani a díjazottaknak további pályafutásukhoz.

„Mindenki, aki riporter, szerző, bemondó, tudósító vagy műsorvezető, mind beviszi a saját személyiségét is abba, amit képvisel” – emelte ki, hozzátéve: nem pusztán hírolvasókról van szó, hanem olyan emberekről, akiknek van saját véleményük, és értéket képviselnek.

Kitért arra, hogy a KAVOSZ Zrt. 2014 óta gondozza a Junior Prima Díj sajtó kategóriáját, amelynek neve az idei évben kiegészült az ismeretterjesztéssel, alkalmazkodva a modern médiához, tartalomgyártáshoz, szélesítették a jelölhető szakemberek körét.

Kiemelte: idén 28 jelölt közül választott a zsűri, amely nagy egyetértésben döntött a díjazottakról. Az elismeréseket a zsűri tagjai adták át a díjazottaknak.

Az ünnepségen Krisán László felidézte azt a mondatot, amely akkor hangzott el, amikor Demján Sándor átadta Törőcsik Mari színművésznek a Prima Primissima Díjat: „ez az a díj, amelyet dicsőség átvenni, átadni pedig tisztesség”.

A zsűri tagjai között van Krisán László mellett Balogh Gabriella, a Net Média Zrt. résztulajdonosa, Holló Márta, a Magyar Telekom vállalati kommunikációs igazgatója, Gundel Takács Gábor újságíró, műsorvezető, kommentátor, Kovács Tibor, a Ringier Hungary Kft. ügyvezető igazgatója, Papp Dániel, az MTVA vezérigazgatója, Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke, Perlusz László, a VOSZ főtitkára és Vaszily Miklós, a TV2 elnöke.

A díjazottak az elismerést megköszönve arról beszéltek, hogy nehéz időszakot élhettek át a média világában, minden nap új kihívásokkal kellett szembesülniük az elmúlt két és fél évben. Kiemelték, hogy mennyire fontos a pontos, hiteles és azonnali tájékoztatás, és hatalmas a felelősségük abban, hogy mit mikor és hogyan írnak le. Kitértek arra is, hogy egyre nehezebb súlyt adni a fontos témáknak. Ez a díj képes lehet arra, hogy értéket kölcsönözzön további munkájuknak – hangsúlyozták, köszönetet mondva szakmai közösségüknek, közvetlen munkatársaiknak is.

Mint a díjátadón elhangzott, a Széchenyi Kártya Programot irányító KAVOSZ Zrt. a kezdetek óta a Prima Primissima Díj egyik támogatója volt, de 2014-től önálló szerepet is vállal a tehetségek támogatásában, társalapítóként a Junior Prima Díj sajtó kategóriájának gondozója lett.

Korábban írtuk