Hirdetés

Az eseményen Latorcai Csaba, a tárca közigazgatási államtitkára bölcsőde mintaprojekt voltát hangsúlyozva úgy fogalmazott: az „mintául szolgálhat az összes munkáltató számára, hogy érdemes ilyen módon is segíteni és támogatni kollégáikat és azok családjait”. Tájékoztatása szerint a kormány kiemelten számít minél több munkahelyi bölcsőde létrehozására, a munkáltatókat ebben anyagi eszközökkel is támogatni kívánják.

Az Emmi munkahelyi bölcsődéjével is szeretne segítséget nyújtani munkatársainak – hangsúlyozta, hozzátéve: annak megnyitásával „egy régóta tervezett és dédelgetett álom válhatott valóra”.

A korábban is bölcsődeként működő, a felújítás után tizenkét gyermeket gondozó épület modernizálásáról közölte: a belső tereket a mai igényeknek megfelelően újították fel, rendbe tették a játszóudvart, a játékok, berendezési tárgyak, eszközök beszerzése, illetve az engedélyek kiadása is rendben zajlott. Kovácsné Bárány Ildikó, a kisgyermekek napközbeni ellátásáért felelős miniszteri biztos a többi között a koragyermekkori nevelés fontosságát is kiemelve azt mondta: egyre több kisgyermekes szülő számára válik elérhetővé a bölcsődei ellátás.

Közlése szerint a munkahelyi bölcsődék létrehozása is hozzájárul a kormány családpolitikai céljainak megvalósításához. Elmondta: az új intézmény és azt fenntartó Családbarát Ország Nonprofit Közhasznú Kft. (CSBO) segítséget fog nyújtani azoknak a foglalkoztatónak, amelyeknek szakmai segítségre van szükségük munkahelyi bölcsődéjének kialakításához. Annak működéséhez az állam támogatást is biztosít, 2017-hez képest ennek összege több mint hétszeresére emelkedik – jelezte Kovácsné Bárány Ildikó hozzátéve, hogy jövőre fejlesztési forrásokat is biztosít a kormány a munkahelyi bölcsődék létrehozásához.

Szuromi-Kovács Ágnes, a CSBO ügyvezetője köszöntőjében a többi között azt remélte, hogy minél több munkahelyi bölcsőde lesz Magyarországon, illetve, hogy megszülethessenek a szülők által vágyott gyermekek.

Korábban írtuk