Fotó: demokrata.hu / bkk.hu / Ripost (szerk.)
Hirdetés

53 járatot ritkított egyik napról a másikra a Budapesti Közlekedési Központ, mindezt társadalmi egyeztetés és előzetes bejelentés nélkül. Csupán azután futotta tőlük közleményre, hogy a Közlekedő Tömeg civil szervezet közzétette a ritkított menetrendeket. Azonban még az utólag kiadott közlemény is több sebből vérzik.

A közleményt visszadátumozták január 18-ára, azonban az csak 19-én délelőtt jelent meg. További félrevezetés, hogy „menetrendi átcsoportosításnak” nevezik a járatritkítást, holott 53 járat ritkult és 0 jár sűrűbben. Új járat nem indult. A legnagyobb hazugság azonban az, hogy a Rákoskeresztúrt az Örs vezér terével összekötő 161E gyorsjáratot azon vonalak közé sorolták, amelyek hétfőnként 0,5-1 perccel ritkábban közlekednek.

Ez nem igaz. Nem fél, nem egy, hanem tíz perccel ritkult a járat.

Fotó: bkk.hu (képernyőkép)

Vitézy Dávid tette közzé az alábbi összehasonlítást, ezen jól látszik, hogy eddig hétfőnként 6 és 9 óra között, azaz a reggeli csúcsidőben 23 busz ment Rákoskeresztúr városközponttól az Örs vezér tere irányába ezzel a jelzéssel, ez a szám most 15, ez nyolccal kevesebb indulás, azaz 35 százalékos kapacitáscsökkentés, ami a közleményben jelzett mértékhez képest brutális.

Fotó: Vitézy Dávid, Facebook
Korábban írtuk

A 161E busz menetrendjét mi is összehasonlítottuk:

  • reggel 5–6 óra között 15 perc volt a legnagyobb köz két 161E busz között, ez most 24 perc;
  • 7–8 óra között 11 perc volt a legnagyobb járatsűrűség, ez most 21 perc;
  • 8–9 óra között legfeljebb 17 perc telt el két busz között, most 19 perc.
A 161E busz menetrendje munkanapokon hétfőtől csütörtökig, bal oldalon a január 18-áig érvényes, jobb oldalon a január 19-étől érvényes változat

A Karácsony-féle vezetés utastájékoztatási elvárásairól sokat elmond, hogy már nem tartják fontosnak közölni a pontos indulási időket, hanem egyszerűen járatsűrűséget adnak meg, ezzel lebutítva a menetrendi laptáblákat a kilencvenes évek szintjére.

A 161E előző és mostani menetrendje ide kattintva összehasonlítható.