A kilencvenes évtized közepe óta már-már elfeledtük, mit is jelent, ha egy ország súlyosan eladósodik. A rendszerváltozás utáni nehézségeket, amikor a Nemzetközi Gazdasági Kapcsolatok Minisztériumában hétről hétre kaparták össze a kötelezettségek teljesítéséhez szükséges devizafedezetet; vagy a Bokros-csomag súlyos megszorító intézkedéseit, amelyet szintén az államkassza végzetes ürességével indokoltak. Aztán a volt Kelet-Európában elsőként végrehajtott privatizáció és az ezzel összekötött gazdasági liberalizáció látszólag megoldotta a problémát: 1995 és 2000 között 11 milliárd eurónyi tőketöbblet érkezett Magyarországra, messze a legtöbb térségünkben. Ám valójában e pénzeső csak elfedte a továbbra is meglévő egyensúlytalansági problémákat, amelyek most, a Medgyessy-kormány felelőtlen osztogatásával ismét a felszínre törnek.

Megismételt fiaskó

Pedig tavaly ilyenkor azt hittük, a 2002. évinél súlyosabb hiányt már nem lehet produkálni. Akkor ugyanis 1300 milliárd forintos hiánnyal zárt a költségvetés, amit néhány utolsó pillanatban elkönyvelt korrekcióval – most már minden mindegy alapon – 1580 milliárdra növelt a kormány. Ez pedig történelmi rekordot, a GDP 9,2 százalékára rúgó túlköltekezést jelentett. A képet tovább csúfította az ország devizaügyleteit bemutató folyó fizetési mérleg, amely 2,1 milliárd eurós (kb. 500 milliárd forintos) hiánnyal zárt.

A Medgyessy-kormány fogadkozott, elődjére mutogatott. A „soha többet” retorikáról azonban hamarosan kiderült: fél évre sem gondolják komolyan. Ekkor ugyanis már látszott, hogy a 4,8 százalékosra ígért deficitnél lényegesen magasabban fog megállni az államháztartási hiány: április végére ugyanis már „elhasználtuk” a tervezett deficit 48 százalékát. S az is látható volt, hogy a külkereskedelmi hiány jócskán meghaladja a megelőző évi, már szintén szokatlanul magas szintet. Ahogy írtuk: „ötévi nyugvás után a magyar gazdaság kibillent egyensúlyi állapotából, és a legkritikusabb válság, az ikerdeficit felé rohan. Vagyis egyszerre romlik a költségvetés helyzete és a külkereskedelmi mérleg, aminek a következménye dupla sebességű eladósodás” (Demokrata, 2003/22.). A realitásokat semmibe véve, szavak szintjén a kormány mégis az utolsó pillanatig ragaszkodott csalfa prognózisaihoz. László Csaba még 2003 decemberében is kijelentette, hogy „az államháztartási hiány csak a legrosszabb esetben csúszhat 5 százalék fölé”. Aztán januárban mégis eljött az igazság pillanata. Az államháztartás hiánya 1054 milliárd forinton, a GDP 5,6 százalékán állt meg, a folyó fizetési mérleg pedig a legtragikusabb évekre emlékeztető, 4,7 milliárd euró (kb. 1200 milliárd forint) hiánnyal zárt. Vagyis az összesített hiány ismét a GDP 12 százalékára rúg, csakúgy, mint a tavalyi, „egyszeri botlásnak” minősített esztendőben. Ennyire volt képes – most már az elődre való hivatkozás lehetősége nélkül – a Medgyessy-kormány.

A túlköltekezés esélye – a Pénzügyminisztérium csillapító retorikája ellenére – december legelején komoly válságot keltett a forintpiacon (Demokrata, 2003/50.). A forintpánik csak akkor gyengült, amikor a kormány bejelentette: nemzetközi pénzintézetektől félmilliárd eurós óriáshitelt vesz fel az ország. Bár a hitelfelvételt azóta sem kapcsolták össze a túlköltekezéssel (hivatalosan a lejáró hitelek megújításáról van szó), újabban feltűnő gyakorisággal ismétlődnek hasonló tranzakciók. A decemberi félmilliárd eurót január elején újabb félmilliárdos kölcsön követte, s szinte ezzel egy időben már meg is kezdődtek egy még nagyobb, egymilliárd eurós hitelfelvétel előkészületi munkálatai. Az Államadósság Kezelő Központtól kapott információk szerint idén hárommilliárd euró hitel felvételére kényszerül az ország.

De nem kell feltétlenül a nemzetközi hitelszerződéseket kutatni ahhoz, hogy lássuk a gyors eladósodást. A Pénzügyminisztérium kimutatásai szerint másfél év alatt 2300 milliárd forinttal – vagyis az eredeti 8100 milliárdos összeg több mint negyedével – nőtt az ország adósságállománya. Ami így a GDP 51 százalékáról 58 százalékra nőtt. Nyolc év után tehát ismét aggódnunk kell az államadósság gyors növekedése miatt. Főleg, hogy idáig ez volt az egyetlen gazdasági mutató, amelynek az euró bevezetéséhez szükséges öt feltétel közül (Demokrata, 2004/2.) képes volt megfelelni az ország. Az ún. maastrichti kritériumok szerint ugyanis a zónához csatlakozó országokban az államadósság nem lehet magasabb a GDP 60 százalékánál.

Hitelből élünk

A jelenlegi tendenciák szerint biztos, hogy ezt a 60 százalékot fél év-egy év alatt túllépjük. Jelenleg ugyanis semmilyen forrás nincs, amely akár az államháztartás forint-, akár a folyó fizetési mérleg devizahiányát fedezni tudná. A kettős hiány betömködésére a kilencvenes években a következő receptet alkalmazták: az államháztartási deficitet a belföldi megtakarításokból kell finanszírozni, a devizában fennálló (döntően külkereskedelmi) hiányt pedig a működőtőke-beáramlásnak kell fedeznie. Bár a forint konvertibilitásával a kétfajta adósság merev elhatároltsága megszűnt, a tétel alapvetően mégis igaz maradt. Hiszen ha bármelyik tényező kiesik, az ország immár csak a jegybanki tartalékok felélésével, majd a nemzetközi pénzvilágtól felvett adósságból tudja fenntartani az egyensúlyt.

S most pontosan ez történik. A jegybanki tartalékok a januári 14 milliárd euróról szeptemberre 11, decemberre pedig 10 milliárd euróra csökkentek. S az ikerdeficit lehetséges fedezeteként említett két tényező közül 2003-ban már semelyikre sem számíthattunk. A belföldi megtakarítások gyakorlatilag elolvadtak: 1997-ben még a GDP 13 százalékára rúgtak, ami 2003-ra 1 százalékra csökkent. A korábbi évek alacsony kamatai miatt ugyanis az emberek államkötvények vásárlása helyett inkább magukra költötték jövedelmüket; a támogatott lakáshitelek megtakarítás helyett éppen eladósodásra ösztönözték a háztartásokat; s a gyorsan emelkedő jövedelmek miatti pozitív jövőkép is felelőtlenebb költekezésre, hitelfelvételre késztetett. Nem véletlen, hogy a tavalyi évben leginkább a lakástámogatásokat nyirbálta meg a kormány. A közvetlen költségvetési haszonnál (a ki nem fizetendő 30 milliárd forintnál) sokkal fontosabb, hogy sokak ne lakásvásárlásra költsék a pénzüket, hanem ismét bankokba, állampapírokba fektessenek. S mellékesen ezt ösztönzi a rekordmagasságúra, 12,5 százalékosra emelt jegybanki alapkamat is.

Hasonlóan „lényegében nulla” a folyó mérleg devizahiányát fedezni hivatott működőtőke-beáramlás. Éppen akkor, amikor a fizetési mérleg amúgy is rekordmértékű, 4700 milliárd eurós hiánnyal zár. Ez a szám egyelőre még csak becslés, az adatok novemberig konkrétak, addig 4100 milliárdnyi hiány termelődött. Ebből a külkereskedelem 3000 milliárd euróval ludas (ez a szokásos érték másfél-kétszerese), a külföldi befektetésekhez kapcsolódó jövedelem-átutalások 1500 milliárddal. E két tényezőt általában csökkenti a (turizmus által meghatározott) szolgáltatások 1000 milliárd körüli aktívuma, tavaly azonban ez a tétel is minimális hiánnyal zárt. S hogy teljes legyen az összeomlás: nem számíthatunk a működőtőke-befektetések megelőző két évben megszokott 800 milliárd eurós többletére sem. Nem mintha 2003-ban nem jöttek volna külföldi cégek Magyarországra. Csakhogy a 2000 milliárd eurós tőkebeáramlást teljes mértékben felemésztette a magyar cégek tőkekivitele, valamint külföldiek korábbi tulajdonosi hiteleinek visszafizetése. Összehasonlításul: a devizaelszámolású tételek 4700 milliárdos hiánya megegyezik az előző négy év összesített hiányával.

Persze csúsztat, aki azt állítja, hogy a magyar gazdaság összes problémájáról a Medgyessy-kormány tehet. A külkereskedelmi mérleg hiánya például évtizedek óta akut problémája az országnak. Aktívumot csak kivételes években, nagy áldozatok árán sikerült néha-néha kiszenvedni, amit rendre komoly visszaesések követtek. Az utóbbi másfél évtized adatai alapján úgy tűnik, a nyersanyagokban szegény magyar gazdaság számára adottságnak tekinthető az évi kétmilliárd euró körüli külkereskedelmi hiány. A Medgyessy-kormány költekezése, s az így felfutó belföldi kereslet miatt azonban tavaly ez a szokásos felével több lett. Az sem mindegy, hogy a hiányt ellensúlyozzák-e más tételek (a turizmus, a működőtőke-beáramlás többlete) vagy nem. S különösen nagy luxusnak tekinthető, ha túl ezen, a költségvetés túlköltekezését is a nemzetközi devizapiacokról fedezzük, mint ahogy ez 2003-ban történt. Összegezve: a külső mérleg 4700 milliárd eurós hiánya és az államháztartás 1054 milliárd forintos (4000 milliárd eurós) hiánya együtt azt jelenti, 2003-ban annyival növekedtek az ország kamatozó devizaterhei, amennyi normális ügymenet mellett csak 4-5 év alatt jött volna össze.

Emésztő kamatok

A magyar gazdaság 1995–2001 között felhalmozott tartalékainak köszönhetően szerencsére még ezzel együtt sem akkora a baj, mint volt a kilencvenes évek elején vagy Bokros Lajos pénzügyminisztersége idején. 1993-ban a költségvetés bruttó tartozásai megközelítették az éves GDP 90 százalékát, s 1994–95-ben is 86 százalék körül magasodtak. 1994-ben Békesi László pénzügyminiszter kijelentette, hogy adósságspirálba került az ország, vagyis a törlesztési képességből már a kamatok megfizetésére sem futotta. A spirált persze komolyan gerjesztette az akkortájt 30 százalék körüli infláció is, amelyik három év alatt képes volt megduplázni a költségvetés forintadósságát.

Az akkori izgalmakhoz képest most úri passziónak tűnnek a 60 százalék körüli hiány, s az 5-6 százalékos infláció mellett folytatott gazdaságpolitikai szerencsétlenkedések. Aminek azért úgyszintén meg kell fizetni az árát. A júniusi és decemberi kényszerű kamatemeléseknek köszönhetően ma a térségben Magyarországon a legdrágább tartozni: a mérleg szerint a költségvetésnek már tavaly is 90 milliárdos nem várt pluszkiadást okozott az állampapírok növekvő kamatterhe.

A jelenlegi, 12,5 százalékos rekordkamat nyilván nem marad fenn egész évben, ám elemzők szerint a pluszkiadás így is meghaladhatja a 100 milliárd forintot. Vagyis a Draskovics-csomag által lefaragott, egyelőre még ismeretlen 120 milliárdnyi megtakarítást szinte teljes egészében felemésztik a költségvetés többlet-kamatfizetései… Arról nem is beszélve, mi mindenre telne ebben az országban, ha a költségvetést nem terhelnék a korábbi hitelek visszafizetését és kamatfizetését szolgáló, mintegy 800 milliárd forintnyi „normál adósságszolgálati kiadások”.

A legutolsó, egymilliárd eurós kötvénykibocsátás bejelentésével szinte egy időben a Standard and Poor hitelminősítő intézet árnyalattal rontotta a magyar tartozások besorolását. Az elemzők szerint a magyar kormányt még mindig inkább a sodródás, a csodavárás jellemzi, s a folyamatosan romló gazdasági mutatók ellenére sem szánja el magát a szükséges stabilizáló lépésekre. Pedig előbb-utóbb elkerülhetetlenül vissza kell venni valamit az elmúlt két évben kiosztott jóléti csomagokból. S azután már nem is tűnik nehéznek a további egyensúlyteremtés.

Ha ugyanis a kormány végre tényleg visszafogná az állami költekezést, az ország vonzóbbá válna a befektetők számára, vagyis a Nemzeti Bank is csökkenthetné a kamatokat. A visszaeső belföldi kereslet javítana a külkereskedelmi mérlegen, s a devizaegyenleg még szebb lehetne, ha a kamatkiadások csökkenését a vállalkozás és turizmus fejlesztésére fordítanák (a turizmus támogatása felére csökkent az előző kormány időszakához képest). Mindezt a realitások előbb-utóbb kikényszerítik, itt azonban egyáltalán nem jó taktika az időhúzás. Hiszen az emberek lassú fárasztásánál nincs rosszabb taktika egy újraválasztásra készülő párt számára.

„A Pénzügyminisztérium folyamatosan félretájékoztat, rossz prognózisokat ad” – hányta a kormány szemére Széles Gábor egy múlt heti konferencián. Bár a főbűnösnek kikiáltott László Csaba helyét egy hónap múlva Draskovics Tibor foglalja el, elemzők nem számítanak jelentős változásra: a kormányfő egyik bizalmi emberét kicserélte egy másik bizalmi emberével. Hacsak az nem számít változásnak, hogy múlt heti sajtótájékoztatóján Draskovics bejelentette: a Pénzügyminisztérium feladja a 2004-re vonatkozó 3,8 százalékos hiány célkitűzését (amit már úgysem vett senki komolyan), s a 120 milliárdos megtakarító csomaggal együtt is a GDP 4,6 százalékára rúg majd a tényleges deficit. Ami még messze nem jelenti a takarékosság megkezdését, hiszen hasonló kiigazításokról László Csaba is többször tett bejelentést az elmúlt évben, ami után minden maradt a régi mederben…

Egyelőre úgy tűnik, a Pénzügyminisztériumban még mindig nem jött el a világos beszéd időszaka. Várfalvi István helyettes államtitkár legfrissebb tájékoztatása szerint januárban rekordmértékű, 230 milliárd forintos deficittel zár majd az államháztartási egyenleg. Ami ötszöröse a tavalyi s háromszorosa a tavalyelőtti hiánynak. Megnyugtatásul a politikus közölte: az összeg az M5 kivásárlása, a Gripen vadászgépek éves törlesztőrészlete, és tavalyról áthúzódott agrártámogatások kifizetése miatt nő ilyen nagyra. Csakhogy ezek együttes összege még mindig csak százmilliárdot tesz ki, vagyis a hiány még mindig duplája az ilyenkor szokásos 40-70 milliárd forintnak. Marad minden a régiben?