Zambó Péter a felújított Lillafüredi Állami Erdei Vasút (LÁEV) ünnepélyes átadásán hangsúlyozta: az összegből – különböző programokon keresztül – közel kétszáz erdei szálláshely, kilátó, ökoturisztikai központ, kisvasút és erdei iskola építését vagy modernizálását végezték el az erdészetek, amelyek az erdei turisztikai hálózat működtetésére évente több mint négymilliárd forintot fordítanak.

Hirdetés

A lillafüredi kisvasutat több mint 4,3 milliárd forintból újították fel, kormányzati támogatással. Elvégezték a teljes vasúti pálya, a kiszolgáló létesítmények és a vasúti szerelvények teljes felújítását – mondta az államtitkár. Megjegyezte, a kabinet által az erdei kisvasút-fejlesztésre elkülönített forrásokon belül a lillafüredi vonal részesült a legátfogóbb felújításban.

Zambó Péter kifejtette, az aktív turizmus fejlesztésében fontos szerep jut az erdei kisvasutak megújításának, az erdőgazdasági cégcsoport által működtetett tizenkét vonal utasforgalma évente eléri az egymilliót. A lillafüredi a legnépszerűbbek közé tartozik, a szilvásváradi vonallal együtt közel az utasok felének nyújtanak kikapcsolódást – tette hozzá.

Felidézte, hogy a kisvasutak nyomvonalait 100-150 évvel ezelőtt elsősorban gazdasági céllal létesítették, napjainkra azonban szinte kivétel nélkül turisztikai funkciót látnak el, jelentős vonzerőt képviselve az adott térség turisztikai kínálatában.

Azt a szemléletet tükrözik, hogy az erdőgazdálkodás a termelési szempontokon túl az erdei ökoszisztéma minden szolgáltatására koncentrál, beleértve a rekreációs lehetőségeket, az élőhelyek védelmét, vagy éppen az edukációs lehetőségeket – hangoztatta az államtitkár.

Zambó Péter megerősítette, a természetjárás reneszánszát éli Magyarországon és megerősödött az aktív belföldi turizmus; csak az állami erdőterületen – amely az ország erdeinek felét jelenti – 45-50 millió látogatási alkalmat becsülnek évente.

Emlékeztetett, a Miniszterelnökség keretein belül már külön államtitkárság felügyeli ezt a kiemelten fontos területet, Révész Máriusz aktív Magyarországért felelős államtitkár vezetésével.

Az erdei vasút Diósgyőr-Majláth forgalmi telepén tartott eseményen Sárhegyi Zoltán, az üzemeltető Északerdő Zrt. felügyelőbizottságának elnöke beszédében megköszönte az agrártárcának, az államtitkárságnak és a társaság szakembereinek a beruházás megvalósításában nyújtott segítséget.

A rekonstrukció keretében teljesen megújult a Miskolc-Dorottya utca-Papírgyár-Lillafüred-Garadna fővonal, rendezték a vízelvezetést, modernizálták a nagyműtárgyakat és két biztosítóberendezést, Garadna végállomáson Garadna Grund néven új pihenőparkot építettek.

Felújították az állomási felvételi épületeket, a vasútüzemeltetés kiszolgáló létesítményeit, a kocsi- és mozdonyszíneket, az igazgatósági irodákat, a gördülőállomány-fejlesztési projektrész keretében pedig harminckét mozdony, személy- és teherkocsi újult meg, vagy épült meg újonnan.

Korábban írtuk