Hirdetés

A honvédelmi miniszter hivatalos közösségi oldalára feltöltött videóban a politikus kijelentette, hogy „az átfegyverzés – ahogy sokan látjuk és tudjuk – meg is történt”.

A kézifegyvereket vegyesvállalati formában fogják gyártani, nemcsak a magyar honvédség számára, de a nemzetközi piacra is – fogalmazott a miniszter, aki szerint ez nagyon fontos lépése a magyar haderő fejlődésének és a magyar védelmi ipar fejlesztésének.

A politikus kiemelte: elkötelezett híven annak, hogy Magyarország ne pusztán eszközöket vásároljon, hanem az eszközszállítóktól való függés csökkentésének érdekében többek közt munkahelyeket, adóbevételt, innovációs lehetőséget, innovációs platformot teremtsen.

 A cseh Colt CZ Group csütörtökön jelentette be, hogy kézifegyvergyártó közös vállalatot alapít Magyarországon. A vállalkozás a magyar fél által biztosított és a legmodernebb technológiával felszerelt üzemegységben működik majd.

Korábban írtuk