Fotó: T. Szántó György/Demokrata
Fotó: T. Szántó György/Demokrata
Hirdetés

Horváth Péter közölte: a jelenlegi elképzelés szerint csak az írásbeli vizsgákat tartanák meg, de még sok nyitott kérdés van ezzel kapcsolatban is. Például, hogy mi történik akkor, ha valaki nem tudja teljesíteni a feltételeket, ha betegség miatt nem tud részt venni az írásbelin, valamint vannak olyan tantárgyak is, amelyeknél nincs írásbeli vizsga – sorolta.

Van olyan javaslat is, hogy azok a diákok, akik idén nem szeretnének felsőoktatásba jelentkezni, kapjanak megajánlott jegyet – tette hozzá.

Az elnök az érettségit szervező igazgatóktól azt kéri, gondolják át, hogyan tudják a beléptetést a lehető legkevesebb érintkezéssel megoldani, valamint biztosítsák a gyermekeknek és a pedagógusoknak a szükséges védőfelszereléseket az érettségi alatt.