„Mind a ketten háromgyermekes édesapák vagyunk, így a gyermekvédelem nálunk a politikai feladaton túl szülői kötelességet is jelent” – fogalmazott Hollik István (KDNP). Hozzátette: jól látják a gyermekekre leselkedő veszélyeket, amelyek egyike az energiaitalok akár mindennapos fogyasztása.

Hirdetés

Megemlítette: az elmúlt négy esztendőben a mentőszolgálat évente átlagosan száz esetben látott el 18 év alatti gyereket energiaital fogyasztása miatt. Ez teljesen világossá teszi, hogy a termékek fogyasztása ebben a korosztályban egészségügyi kockázatot jelent – mondta.

Frakciótársa, Nacsa Lőrinc arra emlékeztetett: egy éve Hatvanban szívleállás miatt halt meg az iskolában egy 14 éves fiú, aki az eset előtt is energiaitalokat ivott. A tanárok pedig arról számolnak be: gyakori, hogy „a gyerekek 10-11 óra környékén elalszanak az órán”, mert akkor múlik el az iskolakezdés előtt elfogyasztott energiaitalok hatása.

„Egyértelmű tehát, hogy ebben az ügyben lépnünk kell” – jelentette ki Nacsa Lőrinc, az alkoholtermékekhez hasonló besorolás mellett érvelve.

Korábban írtuk