Miközben az Európai Parlament egyes tagállamokat – többek között Magyarországot is – a jogállamiságból leckéztet, a saját háza táján már nem tart rendet: az elmúlt napokban minden idők egyik legnagyobb korrupciós botránya tört ki a testületben – erről beszélt közösségi oldalán megosztott nyilatkozatában Orbán Balázs.

Hirdetés

Orbán Viktor miniszterelnök politikai igazgatója elmondta, a tagállamok állam- és kormányfői meghallgatták az Európai Parlament elnökét, „aki szabadkozott, hamut szórt a fejére, de azért az látszik, hogy ennek a korrupciós botránynak a szálai még csak most kerülnek szétbogozásra. (…) Nagyon rossz hírekre számítunk az elkövetkező időszakban ezzel kapcsolatban” – idézi cikkében a politikai igazgatót a Mandiner.

A Hír TV riporterének kérdésére válaszolva az álszentségre hívta fel a figyelmet Orbán Balázs, majd kiemelte, egyértelműen pénzügyi és politikai lobbi áldozatává tud válni az Európai Parlament.

„Miközben az Európai Parlament leckézteti a tagállamokat és többek között Magyarországot is jogállamiságból, és arról beszél, hogy egyes tagállamokban milyen korrupciós ügyek vannak, közben kiderül, hogy a fejétől bűzlik a hal”

– fogalmazott a kormányfő politikai igazgatója.

A Mandiner cikkét ITT olvashatják.

Korábban írtuk