Fotó: MTI/Máthé Zoltán
Hirdetés

Porkoláb Imre dandártábornok a több mint egy éve kezdődött ukrajnai háborúról azt mondta: „nincs mivel biztatnunk magunkat, a világ az eszkaláció útját járja”, ilyen időkben pedig a béke megőrzéséhez erőre van szükség.

A kormány ezért adott ambiciózus választ a megváltozott kihívásokra és kezdett a hadsereg intenzív modernizációjába, hogy Magyarország a térség meghatározó, korszerű haderejével rendelkezzen – tette hozzá. Hangsúlyozta: ennek a folyamatnak elengedhetetlen része a magyar védelmi technológiai és ipari bázis fejlesztése és megerősítése, és ezzel párhuzamosan a képességfejlesztési folyamatok integrálása az Európai Unió védelmi kutatás-fejlesztési és innovációs rendszerébe.

Emlékeztetett: az Európai Unió tagállamai 2015-ben döntötték el, hogy létrehoznak egy célzott, védelmi jellegű kutatási alapot, amelyet az unió költségvetéséből finanszíroznak. A 2021 és 2027 közötti időszakra 8 milliárd euró van az alapban.

Hozzátette: Magyarországnak élnie kell az alap forrásaival, részt kell vennie a közös munkában, az uniós együttműködés ugyanis alapvetően gyorsíthatja fel a magyar hadiipar újbóli kiépítését, új partnereket bevonva a képességfejlesztésbe.

Korábban írtuk

Hangsúlyozta: a HM egyik kiemelt feladata, hogy a magyar védelmi kutatás-fejlesztési és innovációs rendszert összehangolja az unióéval.

Mint mondta, Magyarországon komoly tudásbázis áll rendelkezésre a kutatás-fejlesztés számos területén, ezért az országnak aktív szerepet kell vállalnia a már futó programokban és az újak kidolgozásában is, ennek azonban alapfeltétele a partnerségi együttműködés erősítése a civil szervezetekkel, cégekkel, kutatóintézetekkel.

Felidézte: a tárca számos egyetemmel, kutatási intézettel, nemzeti laborral, gazdasági társasággal alakított ki kapcsolatot, amelyek a védelmi szektorban is hasznosítható, úgynevezett kettős hasznosítású technológiát fejlesztenek.

A nemzeti információs nap célja, hogy segítse ezen szervezetek csatlakozását a nemzetközi konzorciumokhoz, de mivel az érintett magyar cégek és egyetemek külön-külön csak korlátozottan tudnak csatlakozni, ezért állami szerepvállalás szükséges ennek támogatásához.

Porkoláb Imre hangsúlyozta: a felgyorsult és egyre kiszámíthatatlanabb biztonságpolitikai környezetben egyre fontosabbá válik az Európai Védelmi Alap csakúgy, mint a védelmi technológia és ipari bázis megerősítését szolgáló minden más program is. Kiemelte: a cél az, hogy minél több hazai fejlesztésű és gyártású eszközzel segítsék a magyar katonák harcképességét a jövőben.