Az MSZP stop oligarcha néven egy olyan törvénycsomagot nyújt a parlament elé, amely 75 százalékos különadót vetne ki az „elmúlt nyolc év harácsolóira”.


Fotó: MTI, archív, illusztráció

Harangozó Tamás, a szocialisták országgyűlési képviselője szombaton, Budapesten tartott sajtótájékoztatón a kormány „Stop Soros” javaslatára utalva úgy fogalmazott, Magyarországra nem egy „távoli, idős bácsi”, hanem „Orbán Viktor oligarchái” jelentenek veszélyt, akik a gyermekek elől a tanulás, a betegektől pedig a gyógyulás lehetőségét veszik el, miközben mértéktelenül gazdagodnak az adófizetők meglopásából.
    
A szocialisták csomagja három törvénymódosításból áll, az első kettő „az elmúlt nyolc év harácsolóinak elszámoltatásáról és az extraprofit visszaszerzéséről szól”, a harmadik pedig garantálja, hogy a jövőben „ne történhessenek ilyen galádságok, bárki is kormányozza az országot” – fejtette ki az MSZP politikusa.
    
Kiemelte, az osztalékjövedelmekre és a vállalkozásokból kivont jövedelmekre az általános 15 százalék helyett 75 százalékos különadót vetnének ki jelentős összegű közösségi források felhasználása esetén. A változtatás azokra a cégekre vonatkozna, amelyek árbevételük felét, 100 millió forint feletti uniós, illetve hazai közpénzből szerzik és tisztességtelen mértékű haszonra tesznek szert – tette hozzá.
    
Az MSZP emellett kezdeményezi, hogy a „letelepedési kötvényüzlet” részvevői is fizessenek 75 százalékos különadót, mivel egy „erkölcstelen, a közvagyon helyett magánvagyont hizlaló” tevékenységet folytattak.
    
Harangozó Tamás közölte, javaslatot tesznek arra is, hogy a közpénzek tisztességes felhasználása érdekében teljes egészében vissza kelljen fizetni azokat a támogatásokat, ahol a kedvezményezettek megszegték az átláthatósági és összeférhetetlenségi szabályokat.

(MTI)