Hangsúlyozták, hogy a halasztott fizetéssel a társaság finanszírozásának optimalizálása a cél: a lehetőség szerződésbe történő időszakos beemelése növeli az MVM csoport finanszírozási mozgásterét, illetve likviditási biztonságát.

Hirdetés

A közleményben kiemelték: a bizonytalanságokkal teli energiaveszélyhelyzet idején Magyarország ellátásbiztonságát a 2021. szeptemberében megkötött hosszú távú gázszerződés és azóta a Gazprom által biztosított többlet gázmennyiségek garantálják.

Az MVM csoport közölte azt is, hogy az átalakítás érinti az MFGT zsanai tárolóját, amelyben a tárolókapacitás növelése és a kompresszorteljesítmények bővítése a cél, az MVM csoport hajdúszoboszlói tárolójánál pedig a társaság 800 millió köbméter párnagáz letermeléséről döntött. A hosszabb távú cél nagyrészt a meglévő infrastruktúra-elemek használatával az alternatív energetikai hasznosítás, mint például a sűrített levegős energiatárolás, valamint a környékbeli, szén-dioxidban dús földgáz felhasználásával a villamosenergia-termelés megvalósítása.

Ezeken túl az MVM és az MFGT közösen vizsgálja a párnagáz letermelését követően a hajdúszoboszlói tárolóban a szén-dioxid-tárolás lehetőségét is annak érdekében, hogy a Mátrai Erőmű és a jövőben létrehozandó Tiszai Földgáztüzelési Erőmű szén-dioxid-termelését képes legyen enyhíteni, ezzel jelentősen hozzájárulva Magyarország klímapolitikai céljainak eléréséhez.

A hajdúszoboszlói párnagáz rendkívül alacsony önköltségű, piaci értéke mai világpiaci árakon körülbelül másfélmilliárd euró, azaz 650 milliárd forint, amelynek hasznosítása hozzájárulhat a rezsicsökkentés fenntartásához és új energiabiztonsági fejlesztések megvalósítására ad lehetőséget – közölte az MVM csoport.

Magyarország tárolókapacitása jelenleg és a jövőben is, a hajdúszoboszlói tároló más célra történő hasznosítását követően mind fogyasztás-, mind köbméter-arányosan az Európai Unió élvonalába tartozik, a komplex energetikai szemlélet megvalósítása érdekében tett intézkedések nem veszélyeztetik Magyarország energiaellátását és energiabiztonságát – hangsúlyozták a közleményben.

Korábban írtuk