Az NMHH kommunikációs igazgatósága azt közölte pénteken az MTI-vel, hogy a képviselők tájékoztatást kaptak a magyar médiapiac helyzetéről, a médiapluralizmus érvényesüléséről, valamint az uniós jogszabályok hazai alkalmazásáról.

Hirdetés

Hozzátették: a találkozón Koltay András ismertette az NMHH feladatait, kitért a hatóság elektronikus hírközléssel, frekvenciagazdálkodással, postai felügyelettel kapcsolatos tevékenységére. A közlemény szerint az elnök elmondta, hogy a hatóság az uniós szabályozással összhangban független szervezetként, a jogszabályi előírások alapján végzi felügyeleti és szabályozói tevékenységét.

Az NMHH elnöke kiemelte, hogy a tagországok médiahatóságainak függetlensége az audiovizuális médiaszolgáltatásokról szóló irányelv (AVMSD) 2018-as módosítását követően lett uniós követelmény, azonban Magyarországon a hatósági függetlenséget már 2010 óta biztosítja a jogi szabályozás.

A magyar médiapiac helyzetéről és a hírfogyasztási szokásokról szóló kérdésre Koltay András azt mondta, hogy a hazai médiapiac sokszínű, több ezer médium működik hazánkban, bárki alapíthat médiumot. A hazai hírfogyasztást is sokszínűség jellemzi, a közélet iránt érdeklődők számos forrásból tájékozódnak – tette hozzá.

Az elnök bemutatta a médiafelügyeleti rendszer működését és történeti fejlődését is. Ismertette, hogy a felügyeletet az öttagú médiatanács látja el, amelynek tagjait az Országgyűlés választja meg. A grémium független, tagjai tevékenységükben nem utasíthatók – írták a közleményben.

A delegáció tájékoztatást kapott az NMHH-t érintő legfontosabb szakmai kihívásokról, így az AVMSD által bevezetett új szabályokról, különös tekintettel a videomegosztó szolgáltatásokra vonatkozó előírásokra és az ezekhez kötődő hatósági feladatokra, továbbá az irányelvben megfogalmazott uniós hatósági együttműködésre is.

Megvitatták a médiapluralizmus magyarországi helyzetét és a folyamatban lévő uniós jogalkotással, elsősorban az európai tömegtájékoztatás szabadságáról szóló jogszabállyal (EMFA) és a digitális szolgáltatásokról szóló rendelettel kapcsolatos álláspontokat.

A találkozó végén elhangzott, hogy Magyarország a külföldről sugárzott televíziós szolgáltatások célországaként maximálisan érdekelt abban, hogy az Európai Unió audiovizuális hatóságai közötti együttműködés az új szabályoknak köszönhetően szorosabbá váljon, ezáltal biztosítva a médiafogyasztók, különösen a kiskorúak védelmét – áll az NMHH közleményében.

Korábban írtuk