Senyei György, az OBH és Szabó Péter, az OBT elnöke ez ügyben kedden levelet küldött a DK frakcióvezetőjének, amelyet az MTI-hez is eljuttattak.

Hirdetés

Ebben azt írták: Gyurcsány Ferenc a közösségi médiában hétfőn a Fekete-Győr András (Momentum), valamint Varju László (DK) országgyűlési képviselők elleni bűntetőeljárásban kihirdetett ítéletekkel kapcsolatban tett közzé bejegyzést, amelyben „sugallta az igazságszolgáltatás politikai alapú elfogultságát, és azt, hogy politikusok ügyében született döntésekkel összefüggésben bírák és ügyészek +nevének megjegyzése+ indokolt”.

Az OBT és az OBT vezetője kiemelte: attól, hogy egy bírósági per eljárási résztvevői politikusok, az még nem lesz „politikai per”.

Hozzátették: Magyarországon csak „jelző nélküli” perek vannak, ugyanis az alaptörvény deklarálja az ügyfelek törvény előtti egyenlőségét, amit az igazságszolgáltatás résztvevői minden esetben biztosítanak.

Korábban írtuk

Az említett ítéleteket meghozó „bírótársaink kapcsán nyilvánosan megfogalmazott, politikai alapú elfogultságot sugalló állításait visszautasítjuk, azzal, hogy a bírák és az ügyészek a munkájukkal összefüggésben természetesen kritizálhatóak, azonban sem fenyegetésnek, sem annak sugalmazásának nincs helye” – fogalmazott Senyei György és Szabó Péter a levélben.