Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt
Hirdetés

Az OBT volt tagjainak nyilatkozata:

Mi, akik a 2012-2018 között működő OBT tagjai voltunk, és a jogszabályoknak megfelelően, a magyar bírósági szervezet érdekeit szem előtt tartva láttuk el tevékenységünket, már egy ideje aggodalommal figyeljük azt, hogy a 6 év alatt elért eredményeink az új testület működése óta miként kerülnek veszélybe.

Annak tudatában, hogy egy testület volt tagjainak nem tiszte megítélni az új testület tagjainak munkáját, úgy gondoljuk, hogy az OBT tagok 2019. május 8-i, OBH Elnökét érintő döntése olyan mértékben sérti az igazságszolgáltatás érdekeit, amely mellett már nem mehetünk el szótlanul, ezért kinyilvánítjuk, hogy elítéljük az OBH elnökének felmentésére irányuló kezdeményezést, és attól teljes mértékben elhatárolódunk.

  • dr. Csermák János
  • dr. Gerber Tamás
  • dr. Hajdu István
  • dr. Major Zsolt
  • dr. Móroczné dr. Simon Angéla
  • dr. Nyakó Zsuzsanna
  • dr. Tománé dr. Szabó Rita

Mint ismeretes, az Országos Bírói Tanács (OBT) a honlapján azt tette közzé, hogy múlt szerdai határozatával az Országos Bírósági Hivatal (OBH) elnökének, Handó Tündének a menesztését indítványozza. Az OBH szerdai közleményében erre úgy reagált, hogy az OBT alaptalanul vádaskodik. Az Igazságügyi Minisztérium (IM) közölte: az OBH elnöke és az OBT között kialakult vitát mihamarabb fel kell oldani.

Másnap a Debreceni Ítélőtábla, az Egri Törvényszék, a Nyíregyházi Törvényszék, a Debreceni Törvényszék és a Miskolci Törvényszék elnökei, továbbá a Miskolci Törvényszék összbírói értekezletén jelen lévő bírósági vezetők tudatták, megdöbbenéssel értesültek az OBT szerdai ülésének határozatáról, amellyel az OBH-elnök elmozdításának kezdeményezéséről határozott.

„Az OBT döntése ellen leghatározottabban tiltakozunk, és valamennyien elhatárolódunk attól” – szögezték le.

Ezt követően újabb bírósági vezetők álltak ki Handó Tünde, az Országos Bírósági Hivatal (OBH) elnöke mellett – tudatta az OBH múlt hét pénteken közleményben a honlapján. A „Szegedi Törvényszék vezetői” által jegyzett dokumentum szerint megalapozatlan az Országos Bírói Tanács (OBT) határozata, mellyel kezdeményezte OBH elnökének felmentését.