Az idei az első év, amikor nem csak tanítási időben és a nyári szünetben, de az évközi szünetekben is ingyen kapnak enni a rászoruló gyermekek, a téli és a tavaszi szünet után a most záruló őszi szünet volt az első, amikor a rászorulók folyamatos ellátásban részesültek – mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára az MTI-nek.

Rétvári Bence ismertetése szerint szintén idéntől életbe lépett változás, hogy az ellátást már közvetlenül a szülők tudják igényelni, így az önkormányzatoknak igény esetén kötelező az étkeztetés biztosítása. Idén már nem múlhat azon a gyermekek ingyenes étkezése, hogy az önkormányzat benyújtja-e a pályázatot az állami támogatásra.

A többletfeladatokra többletforrás is rendelkezésre áll a költségvetésben: 2016-ban a kormány 5,3 milliárd forintot különített el szünidei étkeztetésre, ami kétszerese a 2010 előtti 2,6 milliárd forintnak – tette hozzá

Tavasszal mind a települési jegyzők, mind család- és gyermekjóléti szolgálatok tájékoztatták a jogosult családokat a kibővített lehetőségről és segítséget adtak az igényléshez, így biztosabban eljut a segítség a 208 ezer jogosult gyermekhez. „A kibővített rendszer így garantálja az állam által biztosított étkezés lehetőségét mindazon gyermekeknek, akik a család alacsony jövedelme miatt erre rászorulnak” – mondta az Emmi parlamenti államtitkára.

MTI