Már Csehák Judit, régi-új-szociálisan-érzékeny-egészségügyi-szakértő miniszter is menekül a süllyedő hajóról, Szili Katalin nómenklatúráról beszél, majd magyarázkodik, aztán mégsem, a hétköznapi emberek azt számolgatják, télen miből futja majd a gáz- és az áramszámlára, Medgyessy Péter pedig mindeközben utat épít.

A baráti mtv Nap-kelte című műsorában, a baráti Betlen János és Aczél Endre mikrofonjai előtt magabiztosan, kioktatón, kevesebb nyelvhelyességi hibát ejtve, a Kossuth Rádióban, ahol a köztudottan nem baráti Vass István Zoltán tesz fel neki kérdéseket, már érezhetően idegesebben, hibát hibára halmozva. Hiába, no, nincs hozzászokva, hogy nem csupán rokonok, barátok és üzletfelek rendelkeznek a kérdezés jogával. Két útépítés között azért minden bizonnyal dolgozik eme kellemetlenség kiküszöbölésén.

Ne higgyük, hogy Medgyessy minden barátjában megbízik! Augusztus 20-án, Szent István királyunk ünnepén a „királyi egyes” reggeli műsorában a következő dialógus hangzott el:

Aczél: – (…) térjünk vissza a pénzügyminiszterhez, illetve Kuncze Gábor és Kovács László volt a vendégem ön előtt, és a dolog természetéből következően arra nézve kértem tőlük fölvilágosítást, hogy a vitában a személyi jövedelemadók körül hol látszik lehetségesnek a kompromisszum. És mondtam, hogy föl fogom tenni önnek is ezt a kérdést.

Medgyessy: – És mit mondtak?

Aczél: – Hadd indítsak.

Medgyessy: – De mit mondtak? Mert nem tudtam nézni, mert már idefele jöttem.

Meglehet, hogy inkább „odafele” kellett volna mennie, hiszen így még akár az is megfordulhat a fejünkben, hogy a kormány feje elbizonytalanodott. Élő adás, ki tudja, mit mondtak előtte a barátok és üzletfelek? Ezt jobb lett volna előre tisztázni, hiszen aki ellentmondásba keveredik – megtörtént ez korábban is, de a szócsöveken keresztül valahogy mindig sikerült kimagyaráznia magát -, azt megeszik a disznók. Persze, ahol léteznek utak, ott könnyű „idefele” meg „odafele” is menni.

Akad ugyanis mostanság olyan mentőöv, amelybe mindig bele tud kapaszkodni. Mert ő szociálisan annyira érzékeny, hogy még egy szúnyog jogait is megvédené. (Illetve azt azért mégsem, mert az még őt is zavarja, amikor „a fülébe zúg ez a kis rovar”.) Ez a bizonyos vezérfonal mostanában az út. Az utak. Amelyek – köszönhetően természetesen a Medgyessy-kormány áldásos tevékenységének – ezentúl még a legkisebb faluba is elérnek majd, hogy az ott élők így bekapcsolódhassanak Európa vérkeringésébe, ne maradjanak ki semmiből, és mindenki boldogan éljen, míg bele nem döglik. Mert ő törődik az út végén élőkkel is.

Jó dolog az út, kell is, de már az „Örömkoncerten” is éppen az utak említésekor hangzott fel először a füttyszó. Medgyessy ezen is elfilozofálgat egy kicsit az Aczél fedőnevű mikrofonállvány előtt:

– Tudja, mikor kezdtek el fütyülni? Amikor arról kezdtem beszélni, hogy mi hogy építünk. És elkezdtem sorolni, hogy az M7-es, M70-es, M3-as, M30-as milyen szakaszait fogjuk jövőre átadni. Hát milyen ember az, aki ilyenkor fütyül? Nem örülni kellene ilyenkor?

Valóban, normális körülmények között az újonnan felépítendő utaknak örül az ember. Azonban 2002 tavasza óta mintha a feje tetejére állt volna a világ Magyarországon. Amikor egyszerre hallunk megszorításokról és fejlesztésekről, amikor néhány órára valóban kiürül az államkassza, amikor egy gazdasági bűncselekménnyel vádolt családanyát testüregi motozásnak vethetnek alá, amikor az ingyentankönyvek helyett csak alacsonyabbra szerelt villanykapcsolókat kapnak gyermekeink, akkor nem beszélhetünk normális helyzetről.

De térjünk vissza az utakhoz! Az utak annyira fontosak, hogy alig több mint egy héten belül Medgyessy mindhárom élő beszélgetésben visszatér rájuk.

– A pezsgő élethez viszont vannak alapfeltételek. Mondjuk, hogyha az utak olyan állapotban vannak, mint amilyenekben most vannak, hogyha vannak az országnak olyan térségei, amelyek gyakorlatilag elérhetetlenek, vagy három és fél, négy és fél óra alatt érhetők el bizonyos pontjai az országnak, akkor ennek kell elsődlegességet adni. Biztosítani kell azt, hogy autóutat, autópályát építsünk. (Nap-kelte, augusztus 20.)

– Ahhoz persze, hogy fogadni tudjuk, Magyarországon elsősorban a fejlődéshez tőkére van szükség. Ahhoz, hogy a tőke ne csak Budapestre, Székesfehérvárra vagy Győrbe jöjjön, arra van szükség, hogy utak, autópályák legyenek, normális, működő közlekedés legyen (.) (Kossuth Rádió, augusztus 26.)

– Ha azt hallják Kínában, hogy az útépítésben a magyar vállalkozók, a magyar kormány szívesen látja a kínai vállalkozókat, akkor szívesen jönnek ide.

Majd később:

– Más irányt kell választani, és ez a fejlesztések, az építkezés iránya, ami szükségképpen nem járhat együtt párhuzamosan a gyors életszínvonal-növekedéssel. Az emberek szembesültek ezzel a ténnyel, de meg kell érteniük pontosan azt, hogy ezek a fejlesztések arról szólnak, hogy az ő számukra teremtsenek munkahelyet. Például felépül egy út, amelyiknek a végén létrejöhet egy vállalkozás. (Napkelte, szeptember 1.)

Az utak minden problémát megoldanak. Pezseg majd az élet az új utak mentén, lesz buli, lesznek haverok (no, persze, csak olyan falvakban, ahová eddig három és fél, illetve négy és fél óra alatt lehetett eljutni – valahonnan), özönlenek a külföldi vállalkozók az új utakon az eddig megközelíthetetlen településekre, egymás hegyén-hátán nyílnak majd a kínai boltok, és örömükben talán még a villanykapcsolók is maguktól lejjebb csusszannak a falon. Mindenki vidám lesz és európai – vagy éppen chilei, hiszen Chile már európai állam:

– A baloldali kormányok miniszterelnökeinek volt egy találkozója Londonban, ahol ott volt a Schröder, Tony Blair, a chilei elnök, más európai vezetők – hallhattuk a kormányfőtől a Nap-keltében. Végre lesznek utak. Az utak elárasztanak majd mindent; utak lesznek a kiszáradt szántóföldek vagy a Nemzeti Színház helyén, utak nőnek ki a semmiből és vezetnek plázától plázáig, multitól multiig, utak árasztják el a szocialista pártra szavazók agyát is, miközben sötét, hűvös, ingatlanadóval terhelt lakásaikban száraz kenyeret majszolnak, és egyszerre kiáltanak fel: „Az út jó, az út kell!”