Fotó: MTI/Kovács Attila
Hirdetés

A napilap szerdai számában megjelent cikk szerint Bagdy Gábor, aki 2010 és 2019 között volt Budapest pénzügyi főpolgármester-helyettese, közölte: az, hogy Budapest 2022-ben féléves költségvetést készített, mindenképpen Karácsony Gergely kudarca.

Bagdy Gábor szerint a mostani csak egy luftballon-költségvetés, reagálva egyben Kiss Ambrus jelenlegi főpolgármester-helyettes kijelentésére, miszerint a főváros vezetése már a 2022-es költségvetés elfogadásakor tudta, hogy nem lesz elég a pénz.

Sajtóhírek szerint a helyettes a főváros következő féléves költségvetésével kapcsolatban kijelentette: nem tartalmazhat megszorításokat, de a büdzsé attól is függ, hogy milyen lesz a következő kormány Budapest-politikája. Kiss Ambrus hozzátette: „Májusra tervezek egy költségvetés-módosítást, de nagyon fontos, hogy nem akarunk olyan utat járni, hogy elkezdjük csonkolni magunkat.”

Bagdy Gábor szerint a költségvetés formálisan megfelel a jogszabályoknak, ugyanakkor politikai szempontból katasztrófa, mivel legalább ötvenmilliárd forint teljesen megalapozatlan bevételt terveztek: harmincmilliárd forint hitelt akarnak felvenni, továbbá egy húszmilliárdos támogatásra számítottak az új, reményeik szerint baloldali kormánytól, hogy kisegítse Budapestet. A politikus hozzátette: a fővárosi vezetés alapvetően a kormányváltásra tett fel mindent, nem igyekezett spórolni, ezért fordulhatott elő, hogy a cégek átszervezésénél az új vezetők javadalmazásánál nem a takarékosság tükröződött.

Korábban írtuk

Karácsony Gergely tevékenységéről Bagdy Gábor úgy fogalmazott: amikor 2019-ben megnyerte a főpolgármesteri széket, inkább miniszterelnök-jelölti ambíciókat dédelgetett magában, és nem koncentrált a fővárossal kapcsolatos tevékenységére. Mint fogalmazott: Karácsony Gergely kijelentéseinek a 85-90 százaléka a nagypolitikához szólt, nem foglalkozott és nem is akart foglalkozni a fővárosi kérdésekkel.

Bagdy Gábor úgy véli: abból a 180 milliárd többletből, amelyet Tarlós István otthagyott a főváros kasszájában, Karácsonyék úgy gondolták, hogy kihúzzák addig, amíg megnyerik a választásokat. Ugyanakkor Karácsony az előválasztás után sem törődött a főváros ügyeivel – emlékeztetett Bagdy Gábor, aki szerint a fővárosi vezetés koncepciója hatalmas tévedés volt. Hozzátette: a főpolgármester így most eljutott oda, hogy kénytelen attól a mostani, Fidesz-KDNP kormánytól segítséget kérni, amelynek eddig folyamatosan keresztbe tett.