A járóbeteg-ellátásra a vizitdíj beszedésének első napját megelőzően már két-három héttel korábban be kellett jelentkezniük a rászorulóknak. Ők joggal utasíthatják el a vizitdíj befizetését. Én a következő három mondatot írattam alá a betegekkel: „A rendelésre a vizitdíj bevezetése előtt jelentkeztem. A vizitdíjról tájékoztatást nem kaptam. Vizitdíjat nem kívánok fizetni” – mondta a Demokratának a vizitdíj ellen országos felhívást kibocsátó, Debrecenben praktizáló dr. Nagy Attila orvos.

– Miért ellenzi a vizitdíjat? – Ha a beteg nem fizeti meg a vizitdíjat, amihez joga van, az orvos is vállalja, hogy nem kéri azt, és ezt mindketten aláírásukkal hitelesítik, egyikőjük sem támadható. Tehát egy nagyon egyszerű, de mégiscsak az összefogás talaján kialakult kezdeményezésről van szó. Hogy miért ellenzem a vizitdíjat? Azért, mert az állam kötelezettséget vállalt arra, hogy ellátja a gyógyító és megelőző szolgálat nagyon fontos feladatát. Az évtizedekig tartó tb-befizetések is e célt szolgálták, de az átalakítás örve alatt számos más durva beavatkozás is történt az egészségügy rendszerébe, annak csak egyetlen konkrét formája a vizitdíj bevezetése. – Az életmentő beavatkozások alkalmával szerencsére el kell tekinteni a vizitdíjtól. Ez nem elég? – Erre a beavatkozásra ritkán van szükség. A kitétel sokkal inkább az akut esetek ellátására vonatkozik. Akinek láza, súlyos panasza van, bármikor jogosult orvoshoz fordulni. Az orvos majd eldönti, hogy a beteg állapota igényel-e azonnali beavatkozást, esetleg műtétet, mert egyetlen lázas beteget sem lehet elküldeni azzal, hogy majd két hét múlva jöjjön vissza. Legalábbis egy normálisan működő egészségügyi rendszerben így kellene történnie az ellátásnak. Az új rendszer szerint a beavatkozásnak vagy a beavatkozás szükségtelenségének megítélése, illetve a megítélés felelőssége az adminisztrációhoz került le, és ez nagyon helytelen, mi több, veszélyes is. – A felhívása milyen visszhangot keltett? – A járóbeteg-ellátásra a vizitdíj beszedésének első napját megelőzően már két-három héttel korábban be kellett jelentkezniük a rászorulóknak. Ők joggal utasíthatják el a vizitdíj befizetését. E tekintetben még az is érdektelen, hogy volt-e vagy sem a vizitdíj bevezetését megelőző sajtókampány, hisz nem etikus, de nem is jogszerű menet közben megváltoztatni a játékszabályokat. Én a következő három mondatot írattam alá a betegekkel: „A rendelésre a vizitdíj bevezetése előtt jelentkeztem. A vizitdíjról tájékoztatást nem kaptam. Vizitdíjat nem kívánok fizetni.” Ami a felhívásra adott válaszokat illeti, számos egyetértő telefont kaptam a kollégáktól. Tehát nem csak a saját tapasztalataim alapján mondhatom, hogy voltak rendelőintézetek, ahol a vizitdíj bevezetését megelőző napokban megrohamozták az orvosokat, majd a megszokottól csendesebb betegforgalom jellemezte az első fizetős napot. Más helyeken, más orvosoknál a gyógyítás folyamatait is zavaró tumultusok, különösen a vidékről érkező idős emberek között botrányos jelenetek alakultak ki. Volt rá példa, hogy a Kóka János egykori cégéhez köthető jegyautomaták nem működtek… – Csakúgy, mint a pesti Combinók… – …vagy meg sem érkeztek a kijelölt határidőre. Korábban még egy többemeletes rendelőintézetben is mindenki tudta, hogy melyik rendelésre hova kell mennie, hol kap esetleg sorszámot, most viszont teljes a káosz. További gond az is, ha valaki a huszonegyedik alkalom után vissza akarja igényelni a háromszáz forintját, mert ahhoz el kell mennie a városházára, ott várakoznia kell, esetleg villamos- vagy autóbuszjegyet kell vásárolnia. Nem kell közgazdásznak lennünk ahhoz, hogy belássuk, nem éri meg az egész. S ha most arra gondolnak, hogy ezzel az eljárással sokak kedvét elveszik a visszaigényléstől, az nem a véletlen műve. – Térjünk vissza az egészségügyi miniszterre, aki úgy megy szembe az Alkotmánnyal, hogy a kórházösszevonásokról szóló tárgyalásoknál nem veszi figyelembe a vasúti törvényt. Azt, amely szerint a vasút egészségügye megbonthatatlan egész… – Molnár Lajos törvénysértéssel is vádolható lesz az alkotmánysértő vizitdíj beszedése mellett, ha a tárgyalások végén ilyen megállapodás születne. További nagy kérdés, hogy a vasutastársadalom befizetett járulékaiból épített, és MÁV tulajdonban lévő rendelők, kórházak és azoknak ingatlanjai felett hogyan rendelkezhet az egészségügyi miniszter. De itt vannak a várólisták és itt van az orvosokat nyomorgató teljesítményvolumen korlátja is. – Ez mi? – Az, hogy a járóbeteg-ellátásban meghatározzák egy-egy orvos megengedhető teljesítményét. Ez a tavaly elért teljesítmény 95 százalékánál sem több, sem kevesebb nem lehet. Aki ezt az értéket bármilyen irányban nem tudja tartani, büntetésre számíthat. Ez minden ésszerűségen túllépő agyrém, hiszen ha kell, több kenyeret süt a pék is. – A kormányzat szerint akár 150-200 ezer forinttal is megemelkedhet a háziorvosok jövedelme a beszedett vizitdíjak után… – Ez év januárjában náluk egy nagyobb összegű forráskivonás történt. Ők egyszerűen nem tudnak lemondani arról, hogy a vizitdíjból valamilyen százalékban ne pótolják a hiányzó összeget. De ez távolról sem jelent fizetésemelést. Mi, rendelőintézeti orvosok pedig fix fizetést kapunk. Nem igaz, hogy a vizitdíj az orvosoknál marad. – Vajon mi motiválhatja a tárca vezetőit? – Nem tudom. A mai magyar egészségügy szégyenfoltjai között kell említenünk az orvosi diplomával rendelkező egészségügyi minisztert, az államtitkár asszonyt és a gazdasági minisztert. A napvilágra került információk szerint mindkét tárcavezető teljességgel alkalmatlan az orvosi munkára. Az már csak hab a tortán, hogy Molnár Lajos egy MÁV kórház éléről került abba a miniszteri bársonyszékbe, amelyben a vasútegészségügy leépítését tervezi. – Ön nemcsak elismert orvos, közíró is. Az Alattomos agymosás című munkájának mellékletében Kornai János akadémikus életrajza olvasható. Miért? – Mert az ő személyén keresztül jól megmutatható az a szemlélet, amely minden létező dolgot a gazdaságosságnak rendel alá. Kornai az ötvenes években még az akkori kormány irányvonalát erősítve dolgozott, a hatvanas évektől kezdve viszont a gazdaság erőteljes kritikusaként lépett fel. Hogy miért érdekes ez? Mert annak ellenére választották 1976-ban a Magyar Tudományos Akadémia tagjának, hogy a létező szocializmus olyan ellentmondásait tárgyalta, mint a krónikus hiány, az erőltetett növekedés, a puha költségvetési korlát vagy a bürokrácia. Kornai 1989-ben tért haza, tartott előadásokat, megírta a rendszerváltás egészségügyi programját. Ha ő már akkor észrevette, hogy a szocialista rendszer mily nagy mértékben volt bürokratikus, hogy lehet az, hogy most nem látja a jelent? Sok sunyiság lehet a dologban. Csakúgy, mint az egész életútjában, hisz mindkét rendszert kiszolgálta, mindkét rendszer sikerét learatta, most meg ismét az ő elképzelései alapján alakítgatják az egészségügyet. – Mi lesz, ha a kormánynak mégis sikerül keresztülvinnie az egészségüggyel kapcsolatos elképzeléseit? – Amerikában a több-biztosítós egészségügyi modell bevezetését követően tízmilliók maradtak egészségügyi alapellátás nélkül. Nálunk is megvan a veszélye, hogy tízezrek nem jutnak majd orvosi ellátáshoz. Ez a folyamat csak idő kérdése. Az illetékeseknek tán még nem lenne késő elgondolkodniuk azon, hogy ha a többlépcsős biztosítási modellt alkalmazó országok immár azon fáradoznak, hogy valamiképpen visszaálljanak az egylépcsős struktúrára, hozzáteszem, nem kevés pénzért, nekünk miért kell mindenáron követnünk őket? – Miért? – Egy kis statisztika. Ma Magyarországon évenként átlagban egy emberre 500 dollár fordítható egészségügyi ellátás céljából. Ez az összeg Ausztriában 2000, Svájcban és az USA-ban 5000 dollár. Romániában viszont csak 80, Etiópiában pedig 4 dollár körüli öszszeg. A kérdésre egy kérdés a válasz: amerikanizálódnunk kell ahhoz, hogy tovább balkanizálódjunk? Dalmi Sándor