A közlemény szerint „1089 településen és Budapest nyolc kerületében került sor a kifejlett szúnyogok elleni védekezésre, a legfertőzöttebb helyeken több alkalommal is”.

Hirdetés

Mint írták: a tavalyi aszályos, „csekélyebb szúnyogártalommal” érintett év után az idei szezon különösen sok munkát adott a szakembereknek. A korábbi évekhez képest nagyobb területen zajlott biológiai lárvagyérítés.

A szúnyoglárvákat elpusztító biológiai készítményt a Balatonnál, a Velencei- és Tisza-tónál, valamint a jelentősebb folyók mentén, összesen 36 270 hektárnyi területen alkalmazták – ismertették.

Hangsúlyozták, hogy a csapadékos tavasz és nyár kedvezett a csípőszúnyogok szaporodásának, ezért sokszor olyan területeken is nagy számban jelentek meg a vérszívók, ahol korábban nem kellett gyéríteni. A katasztrófavédelem koordinálta szúnyoggyérítés elsődlegesen a víz közeli településekre terjed ki, ahol a szúnyogok számát csak szervezetten, régiós szinten lehet eredményesen csökkenteni – írták.

A felhőszakadások, a folyók többszöri áradása főleg a Duna mentén és a Dunántúlon jelentett kihívást a szúnyogok elleni küzdelemben. Ezeken a területeken a védekezés célja az extrém ártalom elfogadható szintre csökkentése volt – olvasható az OKF közleményében.

Korábban írtuk