A Civil Összefogás Fórum – Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány (CÖF-CÖKA) Békemenetének résztvevői vonulnak a Margit hídon 2024. június 1-jén
Fotó: MTI/Máthé Zoltán

Csizmadia László, a CÖF-CÖKA elnöke hangsúlyozta, a Békemenet célja a nemzeti szuverenitás védelme, a keresztény-nemzeti értékek megőrzése, és az európai patrióta mozgalmak támogatása. A rendezvény szellemi honvédőként kíván fellépni az uniós birodalomépítési törekvések ellen, és nemet mond az Európai Unió jelenlegi irányvonalára.

Hirdetés

Bayer Zsolt szerkesztő-újságíró felidézte a 2012-es első Békemenet jelentőségét, amelyet Bencsik Andrással, lapunk főszerkesztőjével együtt álmodtak meg. Szerinte a mostani esemény hasonló fontosságú, mivel az EU vezetői háborús irányba sodorják Európát, miközben gazdasági és erkölcsi válságba taszítják a kontinenst. A magyar kormányt és Orbán Viktor miniszterelnököt a józan hang képviselőjének nevezte.

Fricz Tamás politológus a jövő évi választásokat sorsdöntőnek nevezte, amelynek tétje Magyarország függetlensége. Szerinte a választás arról szól, hogy hazánk megőrzi-e szuverenitását, vagy Brüsszel gyarmatává válik. A Tisza Pártot a brüsszeli érdekek képviselőjeként jellemezte, míg a Békemenetet a nemzeti oldal megerősítésének eszközeként méltatta.

Stefka István újságíró történelmi párhuzamot vont, kiemelve, hogy Brüsszel hasonló módon próbálja irányítani Magyarországot, mint ahogy azt korábban más hatalmak tették. A Békemenetet a nemzeti ellenállás szimbólumaként jellemezte.

Bencsik András, a Magyar Demokrata főszerkesztője szerint az elmúlt években a közösségi média elterjedése veszélyes jelenségeket hozott felszínre. Kiemelte az úgynevezett trollok tevékenységét, akik verbális lincselésben élik ki magukat, sokszor az emberek méltóságát és biztonságát is veszélyeztetve.

„Ez a lincselő tömeg rendszerbe szerveződött”

– figyelmeztetett, utalva arra, hogy a héten egy nem jobboldali rendezvény megtartását is ellehetetlenítettek fenyegetésekkel. A Békemenet jelentőségét abban látja, hogy a gyűlöletkeltéssel szemben a szeretet és összefogás erejét kell felmutatni. A menet célja kettős: erőt adni azoknak, akik hisznek a nemzeti közösségben és a békés együttműködésben, valamint üzenni az ellenfeleknek, hogy a nemzeti oldal elegendően erős és összetartó ahhoz, hogy megvédje Magyarországot és annak demokratikus működését. Kiemelte, Magyarország az Európai Unió utolsó stabil és működő demokráciája, amelyet meg kell védeni a belső és külső támadásokkal szemben.

Ifj. Lomnici Zoltán, a CÖF-CÖKA szóvivője kiemelte, a Békemenet nem csupán egy esemény, hanem egy közösségi identitás, amely az elmúlt évek során egyfajta branddé vált. A hat alapító személyt a mozgalom oszlopainak nevezte, akik a kezdetektől képviselik a nemzeti megmozdulást. Hangsúlyozta, a Békemenet szorosan összefonódott a résztvevőkkel is, akik évről évre hűségesen jelen vannak Budapest utcáin.

„Ezt a brandet nem lehet ellopni”

– fogalmazott, utalva arra, hogy a nemzeti konzultációhoz és érzülethez hasonlóan a Békemenet is olyan közösségi érték, amelyet nem lehet kisajátítani. A Dobrev Klára és Magyar Péter nevével fémjelzett politikai vonalat a kádári örökség folytatásának nevezte, amely szerinte veszélyezteti a nemzeti oldal eredményeit.

A gyülekezés reggel 9 órától kezdődik az Elvis téren. A menet 10–11 óra között indul, az útvonal: Margit híd – Nyugati tér – Alkotmány utca – Kossuth tér.