Fotó: Kerpel-Fronius Gábor, Facebook
Kerpel-Fronius Gábor is részt vett a frissen felújított Árpád híd metróállomás megrongálásában
Hirdetés

Fekete-Győr András, a Momentum elnöke – a párt Facebook-oldalán közvetített – sajtótájékoztatón azt mondta, az európai parlamenti (EP-) választás azt üzente: új emberekre, új arcokra van szükség a magyar politikában.

Hozzátette: az őszi önkormányzati választáson az Orbán-rendszer sorsa megpecsételődhet, Budapesten le kell győzni Tarlós Istvánt, „a Fidesz-maffia ügynökét”, ezért céljuk az, hogy az előválasztás után a főpolgármesterrel szemben egy jelölt álljon.

Fekete-Győr András szerint a Momentum a főváros tíz kerületében a legerősebb, 13 kerületben pedig a második legerősebb ellenzéki párttá vált, ezért felelősségének érzi, hogy az ellenzéki előválasztásba beszálljon.

Jelöltjükről elmondta, Kerpel-Fronius Gábor, a Momentum XIII. kerületi elnöke, tapasztalt és bizonyított cégvezető, a Nolimpia-kampány után csatlakozott a párthoz.

Kérdésre válaszolva a pártelnök közölte, az EP-választás eredményétől függetlenül már hetekkel ezelőtt döntöttek az önálló főpolgármester-jelölt állításáról, és ha az előválasztást Karácsony Gergely, a Párbeszéd társelnöke nyeri, akkor őt fogják támogatni.

Kerpel-Fronius Gábor szerint ősszel „vissza kell venni Budapestet a Fidesz-maffiától”. Szerinte nem tudnak kiteljesedni Budapest lehetőségei, mert a fővárost játszóterévé tette a „Fidesz-maffia”, az ingatlan- és a parkolási maffia. Tarlós Istvánnak nincs képe arról, hogyan kellene Budapestnek kinéznie tíz év múlva, a Momentumnak azonban 2030-ig tartó programja van, a Budapest 2.0 – jelentette ki.

Kifejtette: olyan Budapestet szeretnének, amelynek lakói nem költenek jövedelmük 30 százalékánál többet lakhatásra, ahol az emberek autó helyett korszerű és környezetkímélő megoldásokat választhatnak, ahol az emberek nem fulladnak bele a szmogba és ahol nem születnek a budapestieket érintő döntések a budapestiek nélkül.

Kerpel-Fronius Gábor szerint Budapest főpolgármesterének a várost érintő fontos „értékkérdésekben” véleményét kell nyilvánítania, ezek között említette a CEU, az 1956-os intézet, a Városliget sorsát, a kulturális tao átalakítását.