A meghívott közönség előtt tartott díszbemutató helyszíne a Piccadilly Circus közelében lévő, premiermozijairól híres Leicester Square-en, a Vue filmszínházban volt.

Hirdetés

A rendezvényen részt vett Kumin Ferenc, Magyarország londoni nagykövete. Lóth Balázs rendező a Nemzeti Filmintézet támogatásával készült 135 perces alkotás bemutatóján elmondta: Petőfi Sándor Magyarországon a szabadság jelképe, akit minden magyar ismer, mégsem készült eddig olyan film, amely kifejezetten az ő életéről szól.

A rendező jelentős kihívásnak nevezte az alkotás elkészítését. Elmondta: a film öt évig készült, és a forgatás elkezdését hatalmas kiterjedésű kutatómunka előzte meg.

Rákay Philip, az 1848-1849-es szabadságharc történetét feldolgozó film forgatókönyvírója és kreatív producere a londoni vetítés után az MTI-nek elmondta: a bemutatóra brit filmes szakemberek is hivatalosak voltak, hiszen óriási az érdeklődés Magyarország iránt, ahol remek forgatási helyszínek, stúdiók vannak, igen jó szakmai körülmények alakultak ki az elmúlt tíz évben, kiválóak a magyar színészek, a magyar filmes szakértők pedig világszínvonalúak.

Korábban írtuk

Hangsúlyozta: mindezt jelzi az is, hogy nagyon gyakran járnak nemcsak brit, de amerikai és indiai filmesek is Magyarországra forgatni.

„Egy kicsit azért is hoztuk el ezt a filmet, hogy megmutassuk: Magyarországon milyen eredeti és épített helyszínek, milyen szakemberek, milyen színészek vannak” – fogalmazott a forgatókönyvíró. Hozzátette: a londoni magyaroknak is nagy örömmel mutatták be az alkotást.

Rákay Philip elmondta: nagy igény lenne még több történelmi magyar filmre, hiszen a magyar történelem elképesztően színes, és „napestig lehetne sorolni” azokat a történelmi családneveket, amelyek viselőiről szintén filmeket kellene készíteni.

Elmondta azt is, hogy a Most vagy soha! kreatív csapata majdnem egy éve Mohács történetén is dolgozik, hiszen 2026-ban lesz a mohácsi sorstragédia 500. évfordulója. „Azon dolgozunk majdnem egy esztendeje, hogy miként lehetne filmes nyelven a mai fiatal nemzedéknek, a mai kor emberének elmagyarázni, hogy mi történt ötszáz évvel ezelőtt, hova mutatott ez a tragédia és mit tanultunk belőle” – fogalmazott Rákay Philip a vasárnap esti londoni bemutatón.

A Most vagy soha! című alkotást alig néhány nappal a magyarországi bemutató után vetítették Londonban.