Hoszné Nagy Tímea elmondta, a férfi által okozott tüzet a töltőállomás dolgozói oltották el, majd értesítették a rendőrséget. Az eset kapcsán az elkövetővel szemben közveszélyokozás bűntettének kísérlete miatt folytat nyomozást a Hatvani Rendőrkapitányság.

Hirdetés

A férfi letartóztatását az indokolja, hogy szabadlábon hagyása esetén fennáll szökésének és elrejtőzésének veszélye, továbbá attól is tartani lehetne, hogy hasonló bűncselekményt követ el – jelezte a szóvivő.

Tájékoztatása szerint a döntést az ügyész és a gyanúsított tudomásul vette, a védő azonban szabadlábra helyezést, illetve enyhébb kényszerintézkedést kérve fellebbezést jelentett be. Emiatt a törvényszék másodfokú tanácsa hoz majd jogerős döntést, ám addig a férfi letartóztatásban marad.

Korábban írtuk