Fotó: képernyőkép
Hirdetés

Deutsch Tamás szerint a következő egy hét, tíz nap döntő időszak lesz a tárgyalások várható eredményének szempontjából, mert nem adták fel a küzdelmet azok a magyar és európai baloldali politikai erők sem, amelyek a lehető legdurvább módon támadják mindenütt Európában a nemzeti, konzervatív jobboldali, kereszténydemokrata kormányokat.

Felidézte: a német szociáldemokraták soraiba tartozó európai parlamenti képviselő, Katarina Barley, az EP alelnöke néhány héttel ezelőtt kijelentette: „anyagilag, pénzügyileg ki kell éheztetni a lengyeleket és a magyarokat”, illetve hogy szerinte „a magyar és a lengyel konzervatív politikusok csak az európai uniós pénzek megvonásának hangján tudnak érteni a szóból”.

Deutsch Tamás rámutatott:

rendkívül durva, rendkívül éles, az európai együttműködést és összefogást aláásó politikai akció zajlik a baloldali erők vezetésével.

Ezek az erők – amelyeknek része a magyar baloldal is – azt kívánják elérni, hogy hiába teljesít Magyarország minden vállalást, hiába teszünk eleget a bizottság és a magyar kormány közötti szakmai egyetértéssel övezett megoldásoknak, mégse szülessen megállapodás az Európai Bizottság és a magyar kormány között – fűzte hozzá a kormánypárti politikus.

Deutsch Tamás az ukrajnai háborúról és a uniós szankciókról szólva az interjúban úgy fogalmazott: a háború elképesztő tragédiákat jelent, félelmetes humanitárius katasztrófát okoz, emberek milliószámra kénytelenek elhagyni a lakhelyüket; az unió pedig ahelyett, hogy tompítani igyekezne a háború hatásait, a katasztrofálisan elhibázott szankciókkal tovább növelte a háború okozta, az egyébként is meglévő, Európa egészén eluralkodó gazdasági nehézségeket.

Hozzáfűzte: a jóakaratú, jószándékú európai polgárok lassan kifogynak azokból a szavakból, amikkel leírható a jelenlegi európai politika abszurditása, leírhatók azok az egyszerre „vérlázító, vérforraló, ugyanakkor szomorúságra okot” adó politikai döntések, amiket kénytelenek megtapasztalni.

Az unió ahelyett, hogy a fegyverszünet érdekében, azt követően pedig a béketárgyalások érdekében tenne diplomáciai lépéseket, a brüsszeli bürokratáktól olyan nyilatkozatok hangzanak el, amelyek „csak olaj a tűzre”, eszkalálják a háborút

– mondta.

Korábban írtuk

A magyar polgárokkal, saját nemzetünkkel, sőt az Európai Unió egészével szembeni felelősség vezeti a magyar kormányt és a magyar miniszterelnököt, amikor nemzeti érdekből az Európai Unió érdekét képviselve arról beszél, hogy a háborúskodást mielőbb békének kellene felváltania Ukrajnában – fogalmazott.

Deutsch Tamás szólt arról is, hogy

amennyiben egy újabb szankciós csomagban ismételten olyan energetikai szankcióra tennének javaslatot az arra illetékesek, amelyik a magyar nemzeti érdekekkel ellentétes, ami gazdaságilag a létünket veszélyezteti, Magyarország nem egyszerűen vétóz, de ilyen javaslatról tárgyalni sem hajlandó.

Hozzátette: ugyanez a helyzet a közös hitelfelvétellel is, szavai szerint „kizárt, teljesen elképzelhetetlen, nonszensz” hogy Ukrajna nyilvánvalóan szükséges újjáépítése olyan módon történjen meg, hogy annak eredményeként 27 európai ország – ki tudja hány száz vagy ezer milliárddal – eladósítsa magát.

Magyarország továbbra is nyitott arra, hogy segítse Ukrajnát, de ez csak kétoldalú módon történhet és nem közös hitelfelvétellel – szögezte le a Fidesz európai parlamenti képviselője.