Fotó: shutterstock.com/Marina Linchevska (illusztráció)
Hirdetés

Boros Bánk Leventét arról kérdezték, hogy Soros György csütörtökön Davosban a bevándorlási terve után meghirdette a globális oktatási tervét.

Az elemző szerint Soros György ahelyett, hogy cáfolná politikai ellenfelét – Orbán Viktor miniszterelnököt – inkább őt erősíti. Orbán Viktor is megmondta, hogy Soros György egy „maffiaszerű hálózatot” üzemeltet szerte a világban, amelynek révén be akar avatkozni egyes országok belpolitikájába.

Kifejtette, Soros György manapság arról beszél, hogy 40 éve kezdte politikai filantróp pályafutását, s most élete nagy projektét szeretné megvalósítani. Különböző eszközöket próbál felhasználni, hogy kiterjessze politikai befolyását. Most a Nyílt Társadalom Alapítványán keresztül 1 milliárd dollárt fektet be oktatási hálózatába, amellyel rátelepül az oktatásra, felvásárol magának oktatókat, hogy kineveljék a világnézetével egyező hallgatókat. A szakértő szerint a „Soros-hálózattal” szemben az európai egyetemek hálózata képes felvenni a versenyt. A másik eszköz a nyilvánosság – jelentette ki az elemző, aki szerint a nyíltan, demokratikusan megválasztott politikai vezetőknek tájékoztatnia kell a nyilvánosságot arról, hogy itt egy milliárdos akarja politikai akaratát érvényesíteni.