Fotó: parlament.hu (képernyőfotó)
Hirdetés

Akár online is lett volna lehetőség arra, hogy a parlament 15 naponként meghosszabbítsa a kormány által a veszélyhelyzet miatt hozott döntések hatályát – emelte ki.

A védőfelszerelések és maszkok minél hamarabbi szétosztása is rendkívül fontos feladat – szögezte le, ezért kérte, a kormányzat számoljon be arról, hogy hol tart ezen a területen. Olaszországban a lappangási szakaszban nem biztosítottak megfelelő védőfelszerelést az egészségügyi dolgozók számára, ezért ők voltak az elsődleges terjesztők – emelte ki a politikus.

Völner Pál igazságügyi államtitkár azt felelte, a parlament mindaddig ülésezni fog, amíg azt a járványügyi helyzet ezt lehetővé teszi, ezért az Országgyűlés ellenőrzési jogköre is fennáll. Amikor megszűnik a veszélyhelyzet, akkor az ellenzék bocsánatot fog-e kérni a riogatásért, diktatúrázásért és hisztériáért? – tette fel a kérdést.

Felhívta a figyelmet, hogy a koronavírus elleni védekezésről szóló törvényjavaslat is tartalmazza, hogy a parlament elnökét és a parlamenti képviselőcsoportok vezetőit a kormány akkor is tájékoztatja, amikor az Országgyűlés nem ülésezik.

A védekezésre áttérve azt mondta, elsősorban az egészségügyi intézmények, azon belül is elsőként az intenzív osztályok kapnak a készletekből. Hangsúlyozta, hogy nem lesz ellátási zavar.

Völner Pál azzal kapcsolatban, hogy az ellenzék Soros kórusába akar tartozni, de talán még nincsenek rajta a fizetési listáján, megjegyezte:

„Hogyha ezt ingyen teszik, akkor meg még balekok is.”

Maszkok és tesztek

Az ellenzék kész volt a felhatalmazási törvény kapcsán kompromisszumot kötni, ha került volna időkorlát a javaslatba, elfogadható lett volna a Házszabálytól való eltérés. A kormány elzárkózott ettől. Beszéltem továbbá a védőfelszerelések és az egészségügyi dolgozók helyzetéről.

Gepostet von Bősz Anett am Dienstag, 24. März 2020