– Nem alapértelmezett, hogy támogatjuk

Hirdetés

– fogalmazott Gyurcsány Ferenc tavaly ősszel arról, hogy beállnak-e Karácsony Gergely mögé az önkormányzati választásokon, ami azóta is az egyik legizgalmasabb téma a közbeszédben – írja a Magyar Nemzet.

A lap cikkében megyjegyzik, a bukott baloldali miniszterelnök nemrég a Spirit FM-nek adott interjújában is tovább lebegtette a kérdést mondván: a DK három embert is el tudna képzelni főpolgármester-jelöltként, van, aki a pártos világhoz van közelebb, van, aki civilnek tekinthető, de az alapdilemma Gyurcsány szerint az, hogy kihívót akarnak-e állítani a jelenlegi főpolgármesterrel szemben.

– Egyértelműen Bősz Anett lesz a DK főpolgármester-jelöltje, ha a párt végül úgy dönt, hogy nem áll be Karácsony Gergely mögé

– állították egybehangzóan a Magyar Nemzet baloldal belső ügyeire rálátó forrásai.

Bősz Anett nemrég a Mediaworks kérdésére nem erősítette meg, de nem is cáfolta a lehetséges jelöltségéről szól híreket.

– Jelen pillanatban nekem nincsen arra mandátumom, hogy a DK stratégiai lépéseiről bármit mondjak

– fogalmazott a jelenlegi főpolgármester-helyettes, aki lassan három éve a Magyar Liberális Pártból igazolt át Gyurcsány Ferencékhez.

A Magyar Nemzet forrásaira hivatkozva azt írja, a DK-ban mindenképpen női főpolgármester-jelöltben gondolkodnak, így jó ideig Dobrev Klára volt a legkézenfekvőbb lehetőség. Ám mivel nemrég megszületett a döntés, hogy Dobrev vezeti a párt EP-listáját, a budapesti liberális körökben beágyazott, otthonosan mozgó Bősz Anett vált Gyurcsányék első számú jelöltjévé.

A lap forrásai szerint a DK-ban ősszel döntenek arról, hogy beállnak-e Karácsony Gergely mögé, akinek így eddig van ideje arra, hogy eleget tegyen Gyurcsány Ferenc elvárásainak a támogatásáért cserébe, illetve hogy saját, személyes népszerűségét növelje.

A teljes cikket a Magyar Nemzet oldalán olvashatják.

Korábban írtuk