Bakondi György közölte: világossá kellene tenni azt is, hogy az embercsempészés, az emberkereskedelem nem bocsánatos bűn, hanem egy nagyon súlyos bűncselekmény, amelyre a törvény szigorával sújt le az Európai Unió minden tagállama.

Hirdetés

„Sajnos, ezt eddig nem tudtuk elérni az unióban, még mindig magas azoknak a száma, akik jó dolognak tartják és pozitívan értékelik az okmányok nélküli, a jogszabályokat semmibe vevő, erőszakosan áttörő migránsoknak a beérkezését. Nyilvánvalóan jól olvasható a Soros-szervezeteknek a megközelítése, a Nyílt Társadalom Alapítványok eszméi és ezen álláspontok közötti nagyfokú átfedés” – mondta.

Bakondi György közölte: abban bíznak, hogy a tagállami, illetve a balkáni útvonalon levő nem uniós államok erőfeszítései sikerre vezetnek, és teret nyernek azok az elgondolások, amelyek Magyarország, Ausztria és Szerbia első számú vezetőinek budapesti tárgyalásán megfogalmazódtak.

Ők úgy gondolják, hogy a leghatékonyabb megoldás az lenne, ha a magyar-szerb határról a szerb-észak-macedón határra, tőlünk minél távolabbra lehetne a határőrizetet áthelyezni. Így akár több ezer fővel ki lehetne építeni egy komoly határőrizeti rendszert, majd ha ott sikerül megállítani a migrációt, elengedhetetlen, hogy a jogellenesen bejutott és menekültstátust nem kapó, jogcím nélkül az unióban tartózkodókat vissza kell utaztatni oda, ahonnan útnak indultak. Végül pedig valahol az EU határain kívül létre kell hozni olyan táborokat, ahol van mód a menekültkérelem benyújtására, és csak azok utazhatnak onnan tovább, akik menekültstátust kaptak – mondta.

Korábban írtuk