Jakab Péter, a Jobbik elnöke az ATV Egyenes Beszéd című műsorában értékelte a vasárnapi választási eredményeket. Azt mondta, a választások alatt sokszor beszélt Márki-Zay Péterrel, és nem rejtette véka alá, hogy vannak gondjai vele, például nem kellett volna mindig kétórás élő bejelentkezéseket csinálnia – írja a Mandiner.

Hirdetés

A Jobbik elnöke szerint neki nem a Fidesz tetteit, hanem Márki-Zay Péter szavait kellett magyaráznia a kampány alatt. „Épp eleget mostam a miniszterelnök-jelölt úr szennyesét, hogy én ezt már ne akarjam tovább megtenni” – jelentette ki.

„Mi szavazókat hoztunk a bizonytalanok táborából. Egy évvel ezelőtt 250 ezer új jobbikos szavazatot tudtunk becsatornázni, Márki-Zay Péter elvesztette őket. Belerúgott a jobbikos szavazókba és a DK-s szavazókba az előválasztás után”

– fogalmazott Jakab Péter, aki szerint a választó nem úgy működik, hogy ő ráparancsol, hogy szavazzanak az összefogásra. Márki-Zay Péternek a hat párt szavazótáborát kellett volna együtt tartania – vélekedett.

Jakab Péter a választás éjszakáján Facebook-oldalára feltöltött videójában arról beszélt, hogy Márki-Zay Péter megbuktatta az ellenzéket. Mint mondta, Márki-Zay Péter októberben hat ellenzéki párt „hadseregét” kapta meg és tetemes ellenzéki előnyt. „Ebből az előnyből fél év elteltével mára ellenzéki hátrány, hovatovább Fidesz-kétharmad lett” – jegyezte meg.

Jakab Péter arra a kérdésre, hogy lemondana-e a Jobbik éléről, hiszen 2018-ban Vona Gábor lemondott, azt felelte, „2018-ban Vona Gábor csúnyán és gyáván levonult a csatatérről, és pártszakadás lett a vége.”

A Jobbik elnöke arról is beszélt, hétfő délután találkozott a hat ellenzéki párt elnöke, és „hitet tettek, hogy továbbra is összehangolják a politikájukat.” Le fogják vonni a következtetéseket, de szerinte „Márki-Zay Péter felelősségét senki nem kérdőjelezi meg.”

A teljes cikket a Mandiner oldalán olvashatják.

Korábban írtuk