Fotó: MTI/Lakatos Péter
Hirdetés

Mun Dzse In elnök utasította kormányát, hogy a magyar hatóságokkal együttműködve tegyen meg minden tőle telhetőt azoknak a dél-koreai turistáknak a megsegítésére, akik hajóbalesetet szenvedtek Budapesten.

A Yonhap hírügynökség jelentése szerint Mun tájékoztatást kapott a történtekről Csung Jui Jongtól, a nemzetbiztonsági hivatal vezetőjétől.

Kim In Csol minisztériumi szóvivő később közölte: Kang Kjung Vha külügyminiszter vezetésével még csütörtökön 18 tisztviselőből álló csoportot küldenek Magyarországra.

„Kang miniszter a baleset helyszínére utazik, hogy személyesen irányítsa kollégáink munkáját” – mondta.

Hangsúlyozta, hogy szorosan együttműködnek a magyar hatóságokkal, és mindent megtesznek azért, hogy gyorsan és hatékonyan kezelni tudják a kialakult helyzetet.

Heten meghaltak és tizenkilencen eltűntek a balesetben, amelyben összeütközött két hajó szerda este a Budapesten a Dunán, és az egyik elsüllyedt. A balesetnek hét könnyű sérültje van, kihűléses tünetekkel vitték őket kórházba, állapotuk stabil.

A dél-koreai turisták egy hat országot érintő kelet-európai körutazáson vettek részt, amelynek része volt a Baltikum is – közölte az utat szervező, szöuli székhelyű, Very Good Tour nevű utazási iroda a baleset után néhány órával megtartott sajtótájékoztatóján.

A hajó fedélzetén 35-en tartózkodtak, ebből ketten a legénységhez tartoztak. A turisták legtöbbje 40 és 50 év közötti volt, egy hatéves gyerek, és egy hetvenes éveiben járó férfi is volt közöttük – mondta egy meg nem nevezett minisztériumi tisztségviselő.

A Yonhap hírügynökség idézte az utazási irodának azt a közlését, miszerint nem lehet tudni, hogy a hajó minden utasán volt-e mentőmellény.