Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt, Archív
Varju László (középen) a Központi Nyomozó Főügyészség Könyves Kálmán körúti épülete előtt tartott ellenzéki demonstráción 2020. január 27-én
Hirdetés

Több olyan képviselő is van a nemrég megalakult Országgyűlésben, aki ellen büntetőeljárás van folyamatban, és ennek kimenetele parlamenti mandátumukat is érintheti egy jogerős, elmarasztaló ítélet esetén – számol be cikkében a portál.

A fővárosi 11. számú választókörzetben egyéni mandátumot szerző DK-s Varju Lászlót az ügyészség választás rendje elleni bűntettel, valamint garázdasággal és súlyos testi sértéssel vádolja. A per tavaly februárban indult.

A vádirat szerint Varju még 2018 februárjában, az akkori országgyűlési választás előtt, egyéni jelöltként anyagi juttatást ígért egy a körzetében induló független jelöltnek, hogy lépjen vissza a javára. Az ajánlatot a független jelölt elutasította.

A vád másik fele az MTVA Kunigunda utcai székháza elleni, 2018 decemberi ellenzéki akcióhoz kötődik, amikor Varjuék saját követeléseiket akarták beolvastatni a köztévé adásában. Az akció másnapján a DK-s képviselő többször is dulakodott a biztonsági őrökkel, akik közül az egyiknek nyolc napon túl gyógyuló sérülést okozott. Az ügyészség emiatt felfüggesztett börtönbüntetés kiszabását kérte a képviselőre. Varju minden tekintetben ártatlannak tartja magát – ismerteti a Mandiner.

Fekete-Győr Andrást hivatalos személy elleni erőszakkal vádolják

Az ellenzéki országos listán a parlamentbe kerülő momentumos Fekete-Győr Andrással és társaival szemben szintén 2018 decemberi események miatt emeltek vádat, társtettesként, csoportosan elkövetett hivatalos személy elleni erőszak miatt.

A vádirat szerint Fekete-Győrék egy Kossuth téri demonstráción a Parlament épületének védelmét ellátó rendőrsorfalba különböző tárgyakat – köztük üveget és pirotechnikai eszközt – dobtak, illetve tüntetőtársaikat és a rendőröket lökdösték azért, hogy a sorfalat áttörjék. Az ügyészség a Momentum frakcióvezetőjével szemben is felfüggesztett börtönbüntetés kiszabását indítványozta.

Varju mellett egy másik DK-s képviselő, Sebián-Petrovszki László mentelmi jogát is felfüggesztette korábban a parlament. A politikust az Országos Vérellátó Szolgálat igazgatója jelentette fel, amiért a képviselő azt állította, az igazgató áron alul üzletelt vérplazmával – számol be a Mandiner.

Csárdi Antal és Molnár Zsolt is gyanúsított lehet

Rajtuk kívül két olyan képviselő van, akiknek esetében fennáll a lehetőség, hogy a közeljövőben gyanúsítottá válnak – amennyiben a legfőbb ügyész kezdeményezi mentelmi joguk felfüggesztését, és ezt a parlament meg is szavazza.

Egyikük, az LMP-s Csárdi Antal ügyében a Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség hamis magánokirat felhasználásának vétsége miatt rendelt el nyomozást még idén márciusban. A képviselőt annak az ingatlannak a tulajdonosa jelentette fel, amelyet az Országgyűlés Hivatala bérelt Csárdinak.

A tulajdonos és a képviselő között nem volt felhőtlen a viszony, a fő konfliktus abból adódott, hogy nem fizették be az ingatlan gázszámláit, így a szolgáltatást kikapcsolták. Csárdi a tulajdonos szerint úgy akarta megoldani a problémát, hogy a külföldi tulajdonos nevét aláhamisítva írt egy meghatalmazást, amellyel a szolgáltatónál ő maga is eljárhatott. Csakhogy a tulajdonos azt állítja, nem adott ilyen felhatalmazást a politikusnak.

A képviselő ugyanakkor emiatt – még ha meg is gyanúsítják, megvádolják és el is ítélik – nem fogja elveszteni mandátumát, mivel az okirat-hamisítás csak vétség, nem bűntett. Ugyanez igaz a rágalmazásra is.

A szocialista Molnár Zsolt neve a zuglói parkolási botrány kapcsán merült fel. Sajtóinformációk szerint a korrupciós ügyben érintett, a kerületi parkolást üzemeltető, majd a nyereségből politikusoknak visszaosztó cégcsoport, a SYS IT Services képviselője, Fuzik Zsolt – aki egy másik ügyben költségvetési csalással gyanúsítottak meg – vádalku keretében vallott a vesztegetésekről. A kihallgatási jegyzőkönyv szerint Fuzik azt mondta, hogy 250 millió forintot, a profit felét adta át Tóth Csaba szocialista országgyűlési képviselőnek és Horváth Csaba fővárosi MSZP-s politikusnak.

Az SYS IT Services azonban 2019-ben egy jelentős fővárosi közbeszerzést is megnyert, a BKV informatikai rendszerének működtetésére. A kihallgatási jegyzőkönyben Fuzik azt állítja, hogy Molnár és társa, a pályázat beadása előtt azzal keresték fel a SYS IT-t, hogy nem támadják meg a szerződést, ha fizetnek nekik. Molnár Zsolt ezért 40 milliót forintot kért, amit Fuzik szerint át is adott egy találkozón a szocialista képviselőnek. Molnár a találkozó tényét nem tagadta, de határozottan visszautasította, hogy bármilyen pénzt is átvett volna Fuziktól. Az ügyben a szintén szocialista Tóth Csabát és Horváth Csabát is gyanúsítottként hallgatta ki az ügyészség a tavasszal.

Van jogerősen elítélt képviselője is az Országgyűlésnek

Az említett képviselők mellett van jogerősen elítélt képviselője is az Országgyűlésnek. A DK-s Barkóczi Balázsról a Mandiner derítette ki, hogy 2009-ben garázdaság miatt ítélték el, amiért társaival még 2006-ban saját házában fenyegettek egy nőt. Ennek az ügynek a mostani parlamenti mandátumra azonban már nincs hatása.

Az Országgyűlésről szóló törvény szerint ki kell mondani az összeférhetetlenségét annak a képviselőnek, akit – képviselői megbízatásának ideje alatt – bűntett miatt jogerősen elítéltek. Ezzel együtt feltételezhetően sem Varjunak, sem Fekete-Győrnek nem kell amiatt aggódnia, hogy a közeljövőben elvesztené képviselői mandátumát, hiszen még elsőfokú ítélet sem született ügyükben.

A Mandiner cikkét ITT olvashatják.

Korábban írtuk