„A III. kerület legforgalmasabb felüljárója életveszélyes állapotban van, halaszthatatlanná vált annak felújítása. A szerkezetről lehulló betondarabok egyaránt veszélyeztetik a gyalogosok, a kerékpárral közlekedők és az autósok testi épségét” – írta Karácsony Gergelynek címzett nyílt levelében Bús Balázs, Óbuda korábbi fideszes polgármestere. A kormánypárti politikus hozzátette: az aluljáróban található az Aquincumi Múzeumhoz tartozó Fürdőmúzeum is, amely szintén veszélynek van kitéve, ugyanis a lezuhanó betondarabok súlyos károkat okoznak a római kori műemlékekben. Ebben a helyzetben a múzeum léte is kérdésessé vált, a veszély elhárításáig bizonyosan nem lesz látogatható. A felüljáró jelenlegi állapota további halasztást nem tesz lehetővé, a beruházást haladéktalanul el kell kezdeni.

Hirdetés

„A felüljáró felújításának terve nem új keletű, többször felkerült már a Fővárosi Közgyűlés napirendjei közé. A Flórián téri felüljáró kivitelezési tervei, ahogyan arról Zugló korábbi polgármestereként önnek is tudnia kell, teljes mértékben elő vannak készítve, tavaly a szerződést is aláírták a főváros illetékesei, a munka mégsem kezdődött el”

– emlékeztetett Bús Balázs, aki Óbuda-Békásmegyer önkormányzati képviselőjeként kéri Karácsony Gergelyt, hogy a Flórián téri felüljáró ne jusson a Lánchíd sorsára, ugyanis az a sok ezer ember, aki naponta áthalad a Flórián téri aluljárón, jelen pillanatban életveszélyben van.

„Arra kérem tisztelt főpolgármester urat, hogy a BKK haladéktalanul lásson hozzá a munkához és valósítsa meg a kész terveket, a III. kerületi vezetést pedig szólítsa fel, hogy a beruházás megkezdéséig és annak időtartama alatt együttműködve, garantálja az óbudaiak biztonságát” – zárta levelét Bús Balázs.

Forrás: Magyar Nemzet

Korábban írtuk