Fotó: MTI/Illyés Tibor
Hirdetés

Elmondta, összesítésben a 32 ország között a magyar csapat végzett a második helyen Svájc után, megelőzve az osztrák és a francia csapatokat.

Kiemelte, hogy nemcsak Európa-bajnok lett az informatikai rendszerüzemeltető versenyszámban a magyar csapat, hanem elnyerte az Európa Legjobbja címet is a versenyen, mert a legmagasabb, 799 pontot szerezték meg a lehetséges 800-ból.

Az államtitkár ismertette, hogy a magyar csapat a Gdanskban megrendezett EuroSkills versenyen 5 arany, 1 ezüst, 4 bronz érmet, és 7 kiválósági érmet szerzett, azaz 22 szakmából 17-ben érmesek lettek.

Hankó Balázs szerint a következő feladat a Szakmák Világbajnokságát, a WorldSkills versenyt Magyarországra hozni.

Korábban írtuk

„Azt szeretnénk, hogy ezen a sikeren felbuzdulva, válasszák a szakmát a fiatalok, mert egyszerre vagyunk jók informatikában, mechatronikában, robotikában, szépségápolásban, betegápolásban, a szoba-festő, a szárazépítő szakmákban” – mondta.

Az államtitkár úgy fogalmazott, Magyarországon jó szakmát tanulni, jó a szakképzés köszönhetően a Magyar Kereskedelmi és Iparkamarával (MKIK) kialakult kapcsolatnak.

A magyar gazdaságnak szüksége van jó szakemberekre, és a szakmák versenyén kiválóan szereplő fiatalok jó inspirációt jelentenek – mondta Hankó Balázs.

Magyarország 2023. szeptember 5-9. között nyolcadik alkalommal vett részt a Szakmák Európa-bajnokságán, a EuroSkills Gdansk 2023 versenyen, melyen 32 országból mintegy 600 fiatal szakember mérte össze tudását 42 hivatalos versenyszámban és 1 bemutató szakmában.

Magyarországot 22 versenyszámban 26 versenyző képviselte.

Az MKIK közölte: Európa-bajnok lett informatikai rendszerüzemeltető versenyszámban, csapatversenyben Bandúr Tamás és Koncsik Zsolt, akik – a magyar versenyzők által elért legmagasabb pontszámmal – a Nemzet Legjobbjai címet is elnyerték. Az összes versenyszám eredményeit tekintve a legmagasabb pontszámmal Best in Europe díjjal Európa legjobbja lettek.

Szintén Európa-bajnok lett Hidvégi János webfejlesztő, Nagy Dániel épületasztalos, Czimmer Bálint festő, díszítőfestő és Offner Márton víz-, gáz- és fűtésszerelő.

Ezüstérmes lett ipari robotika versenyszámban, csapatversenyben Farkas Bálint és Kovács Erik.

Bronzérmet nyert Kovács Márton és Ferenczi Krisztofer csapatversenyben, mechatronika szakmában, Stób Attila szárazépítő, Darabos Lili szépségápoló és Pál Blanka ápolás és gondozás versenyszámban.

Kiemelkedő teljesítményért Perge Zsolt fodrász, Zalányi Bence bútorasztalos, Szabó Bence villanyszerelő, Bősze Eszter virágkötő, Ölbei Zsolt autószerelő, Nagyfi Máté grafikus, Adamcsek Gergely és Tóth Levente kertépítők kiválósági érmet vettek át – írta az MKIK.