Összesen másfél tucatnyi cégben volt vagy van jelenleg is érdekeltsége Vig Mórnak – a gyanú szerint sok száz milliós számlagyárat működtető ügyvédnek – írja a nyilvános cégadatokra hivatkozva a Magyar Nemzet. Ezen vállalkozások közül azonban kilenc már a felszámolás vagy a kényszertörlés sorsára jutott. Csupán néhány példa: az M & M 2000 Bt.-t az ezredfordulón hozták létre, Vig 2014-ben lett kültag, majd 2019 és 2020, két veszteséges év után lehúzták a rolót. Pár év alatt földbe állt a Királyhágó-Immo Kft. is, amelyet Vig 2020-ban alapított és mindössze két évre rá már kényszertörlés hatálya alá került. ügyvezetői széket másnak, pár hónap múlva megszűnt a társaság.

Hirdetés

A praxisától eltiltott ügyvéd, Vig Mór neve múlt szerdán vált ismertté, miután A NAV – név említése nélkül – arról számolt be, hogy a bíróság letartóztatott egy praxisától eltiltott budapesti ügyvédet. A jogász olyan gazdasági társaságot működtetett, amely az adócsökkentés érdekében több száz millió forint összegben fogadott be valótlan tartalmú számlákat. A NAV emberei 33 fővárosi helyszínen kutattak és – két kábítószer- és pénzkereső kutyát is bevetve – dokumentumokat, elektronikus adatokat, hamis kormányhivatali bélyegzőt, valamint nagyobb mennyiségű készpénzt foglaltak le. Nem sokkal később kiderült, hogy az eltiltott ügyvéd Vig Mór. Akinek nem ez az egyetlen ügye, a jogász ugyanis megközelítőleg negyvenrendbeli csalás miatt áll bíróság előtt.

Soros-szervezet vezetője a lekapcsolt férfi testvére

Ilyen előzmények után nem mellékes, hogy Vig Mór testvére, Vig Dávid vezeti igazgatóként az Amnesty International Magyarországot. Vig Dávid a Soros-hálózat fontos magyarországi láncszeme, korábban dolgozott a Magyar Helsinki Bizottságnál, ahogy öt évig, 2011 és 2016 között Soros György alapítványánál, az Open Society Foundationsnél is. A napokban kirobbant botrány akár komolyabb terhet is jelenthet számára, ugyanis részben a testvérével, Vig Mórral közös cégük kapcsán büntetőjogi intézkedést foganatosítottak 2023. november 27-i hatállyal. A Tűzfalcsoport cikke szerint a Help-Me Bt.-ben kültagként tulajdonos a konkrét büntetőjogi intézkedés alá vont Vig Mór, és úgyszintén kültagként tulajdonos Vig Dávid is.

Korábban írtuk