Ceglédi Zoltán kifakadt az atv műsorában: „Karácsony helyében inkább arról beszélnék ebben a kampányban, hogy mit fogok másképp csinálni, mint az első öt évemben” – fogalmazott a politikai elemző. Szerdán sem állt le Ceglédi, a Perjés Gábornál tartott házkutatás kapcsán írt Facebook-oldalán a 99 Mozgalomról.

Hirdetés

Szembejött reggel a friss házkutatás okán, hát visszapörgettem azokat a kommenteket, üzeneteket, amelyeket 2021-ben kaptam, mikor kritikus mertem lenni a 99 Mozgalommal. Fura, mintha azóta két dologra már teljesen máshogy emlékezne az ellenzéki közvélemény”

– fogalmazott Ceglédi.

Az elemző szerint az egyik szembetűnő részlet Karácsony szerepe:

Akkor még egyértelmű volt, hogy ez a Mozgalom bizony Karácsony Gergely szervezete. Nézzétek meg, mindenhol ezt mondta ő is, ezt írta a neki kampányoló sajtórész: ő alapította, ő mutatta be a programját, ő invitál csatlakozásra. Nem azt, hogy jaj, Egon, fogalmam sincs, hát biztos egy nagyobb ládika. Most meg ott pislog egy szerencsétlen, magára hagyott papóka a hegyen, hogy nyüssz, nyüssz, hát majd megmondja később, hogy honnan vitt milyen pénzt merre, összecsórt fontok; a főpolgármester meg hirtelen átpenderült emide, hozzánk, a bámészkodók közé, hogy hát ő ott se volt, ő velünk együtt nézi ezt a kellemetlen balesetet, hullik rá a terépcsecső. Ajbesajnálom”

– írja Ceglédi.

Korábban írtuk

A teljes cikk IDE kattintva a Mandiner honlapján érhető el.