Fotó: Vogt Gergely / Demokrata
Hirdetés

A déli határvidéken szolgálatot teljesítő polgárőrök beszámolója szerint az illegális migráció maximálisan összekovácsolta őket. Ahogy mondják, egy nyelvet beszélnek, a nap 24 órájában számíthatnak egymásra, így még hatékonyabban védhetik az országot, és támogathatják a bajbajutottakat. Szerepük a Covid-járvány idején pedig még inkább felértékelődik.

Homokháti önkéntesek

A mórahalmi polgárőrség vezetőjével, Sárközi Lászlóval a polgármesteri hivatalban levő bázisukon találkozunk: a szervezet térítésmentesen használhatja az önkormányzat épületében található irodát. Innen indulunk a környező tanyavilágba, úgynevezett biztonsági látogatásokra.

A város központjában, az autóbusz-állomáson találkozunk a napi járőrszolgálatukat éppen megkezdő helyi polgárőrökkel. Az egyesület tagjai mindannyian igazi lokálpatrióták, civil foglalkozásuk mellett társadalmi munkában védik a település közbiztonságát. Akad közöttük buszvezető, tűzoltó, egészségügyi és irodai dolgozó, rendészeti munkatárs, de vendéglátós is. Pálinkó Szilveszter civilben gyógymasszőrként dolgozik, polgárőrként pedig már hat éve teljesít szolgálatot.

– Bevallom, első hallásra nem vonzott túlzottan a feladat, de egyetlen próba után annyira beleszerettem, hogy ma már igyekszem olyan sűrűn jönni, amennyire csak tudok. Ott vagyunk mindenhol, ahol szükség van ránk, a Homokháti Sokadalom nevű fesztivál biztosításától a Patkó lovas színházba érkező vendégek parkoltatásáig. Most éppen a Covid-szabályok betartását ellenőrizzük. Mivel a város lélekszáma nem éri el a tízezer főt, a kormányrendelet értelmében Mórahalmon nem lenne kötelező a köztéri maszkhasználat, de a település vezetése úgy határozott, a buszmegálló környékén mindenkinek el kell fednie az arcát. Szerencsére ma még senkit sem kellett figyelmeztetni szabályszegés miatt.

Korábban írtuk

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Fotó: Vogt Gergely / Demokrata

Biztonsági látogatások

A várost elhagyva folytatjuk utunkat a környező tanyákra. A szerb határhoz nagyon közel, mindössze 1-2 kilométerre autózunk. Útközben Sárközi László helyi elnök elmeséli, hogy önkéntes polgárőri munkája mellett a Mórahalmi Városi Önkormányzat rendészeti csoportjának tagjaként, mint mezőőr áll alkalmazásban.

– Korábban a büntetés-végrehajtásban dolgoztam. Úgy kerültem Mórahalomra, hogy a helyhatóság szakmai tapasztalattal rendelkező munkaerőt keresett az erősödő migrációs nyomás miatt. Kollégáimmal folyamatosan figyeljük a hátsó szándékkal érkező házaló árusokat és az idegeneket is.

Pár perc utazást követően megérkezünk András bácsi városszéli tanyájához. A kéményből a kissé hűvös idő ellenére sem száll fel az otthon melegét jelző füst, és bár az udvaron frissen mosott ruhák száradnak, a csöndes porta magányos életről tanúskodik. Jöttünkre a roskatag házból félénken pillant ki az idős, bottal sántikáló tulajdonos, de a tejet, kenyeret és kekszet tartalmazó élelmiszercsomag láttán, amit a polgárőrök hoznak neki, hamar megered a nyelve. Szegénységben, havi 30 ezer forint jövedelemből él, mert a rendszerváltás előtt a helyi termelőszövetkezetben nem jelentették be a munkaviszonyát. Felesége meghalt, gyermeke nincsen, így a kapcsolatot az önkormányzat szociális gondozóján és a polgárőrökön keresztül tartja a külvilággal. Miután egy szerencsétlen esés következtében megsérült a lába, a látogatások valóban aranyat érnek a számára. Pár hónapot töltött idősek otthonában is, de a bezártságot pusztai emberként nem tudta megszokni, visszavágyott a tanyára. Azt mondja, jöttek már be hívatlanul a portájára migránsok. Szerencsére nem bántották, csak ennivalót kértek.

– Jaj, de jó, hogy itt vannak, jöjjenek máskor is! – mondja hálásan, és bár nehezére esik, az ajtóig kísér bennünket, hogy hosszasan integetve búcsúzzon tőlünk.

A mórahalmi nyugdíjas egyike annak a negyven egyedül élő idős embernek, akiket rendszeresen látogatnak a polgárőrök: ha kell, ebédet hoznak, orvoshoz viszik a beteget, gyógyszert váltanak ki, de az elszigetelten élő tanyasiaknak legalább ennyire fontosak az életmentő beszélgetések, vagyis a biztonsági látogatások is. Az önkormányzati jelzőrendszeren keresztül azonban ennél jóval több mórahalmi rászoruló kerül a helyi szociális rendszer látókörébe, szükség esetén ők is segítséget kaphatnak a polgárőröktől.

– Mi nem ítélkezünk, nem minősítjük a körülményeket, amelyek között az emberek élnek, csak megpróbáljuk hasznossá tenni magunkat. Egy-egy jó szó vagy őszinte köszönetnyilvánítás sok erőt tud adni nekünk – jelenti ki a mórahalmi elnök, miközben a 15 kilométerre levő Röszke felé vesszük az irányt.

Fotó: Vogt Gergely / Demokrata

Röszkén nagy a nyomás

– Ma hajnalban is hét-nyolc határsértőt fogtunk el, akik családostól az élő Tiszán, óriási kockázatot vállalva, gumicsónakkal próbáltak meg Magyarországra jutni. De mindenhogy jönnek: az átvágott kerítésen keresztül, magasítható létrákkal, földbe vájt alagúton át, és sem a koronavírus, sem a hidegre forduló idő nem tántorítja el őket! – mondja az illegális határátlépőkkel kapcsolatban Túró István, a község díszpolgára, a Röszkei Polgárőr Egyesület elnöke. – Bár a kerítés érintésre bejelez, a határsértők megpróbálják leszigetelni a rendszert. A bejutást már a térhálóval megerősített kerítés sem tudja teljes mértékben megakadályozni. Valahogy egy lépéssel mindig előttünk járnak. Nem ritka, hogy naponta száz idegent tartóztatunk fel, hiszen Röszke földrajzi elhelyezkedése, a kiterjedt tanyavilág, az itt húzódó vasútvonal, az autópálya és a Tisza közelsége egyaránt vonzza a határsértőket.

Közvetlenül a hazánkat Szerbiától elválasztó határkerítés mellett állunk. A mögötte kanyargó Madarász-csatorna a Holt-Tiszába folyik. A csatornától 15-20 méterre már határon túli területek helyezkednek el.

– Csaknem 27 egyesületi tagunkkal szinte éjjel-nappal járőrözünk a 30 kilométeres határszakaszon, de az úgynevezett mélységben, vagyis a kerítéstől számított egy kilométeres körzeten belül is. Több millió forintért beszerzett korszerű eszközökkel, modern távcsövekkel, hőkamerákkal, drónnal is figyeljük az illegális bevándorlókat. Én magam soha nem tartoztam a hivatásos állományba, harminc évvel ezelőtt úgy kerültem a polgárőrséghez, hogy megszűnt az akkori építőipari vállalkozásom. Tulajdonképpen új közösséget kerestem, és itt ragadtam. Büszkeséggel tölt el, hogy a rendőrséggel közösen végzett munkánknak köszönhetően kimutathatóan javult a település közbiztonsága.

Batiz István egykori rendőrtiszt, a Csongrád-Csanád Megyei Polgárőr Szövetség elnöke elmeséli, hogy a rendszerváltást követően, a határőrség szervezeti átalakítása után megszaporodtak a lopások a korábban biztonságos határvidéken. Mindent vittek: kerékpárt, gyümölcsöt, mezei szivattyút. A megye első polgárőr-egyesületének életre hívását tulajdonképpen az önszerveződő röszkei lakosság felháborodása váltotta ki: a statáriumtól sem riadtak volna vissza, hogy megvédjék tulajdonukat. A röszkei polgárőrség magját tehát egykori önkéntes határőrök alkotják, akiknek kiváló a hely­ismeretük, így a szerb és a román határ vonalán rengeteg segítséget tudnak nyújtani az idevezényelt határrendészeknek.

A megyei elnök még élénken emlékszik arra, hogy 2015-től tömegével csoportosultak itt az idegenek, akik kora délutántól egész éjszakán át naponta ezerszámra jöttek, végeláthatatlan sorokban vonulva a vasúti sínek mentén. Ahogy Batiz István fogalmaz, szerencsére a kormány nagyon gyorsan felszámolta az itt kialakult áldatlan állapotot, és megszervezte az elszállításukat, a később felállított kerítés pedig remek döntés volt, hiszen jelentős mértékben visszafogta az illegális migrációt. Ugyanakkor a szakember szerint a határvidéken továbbra is kulcsfontosságú az éberség, hiszen ha mérséklődött is a veszélyhelyzet, teljes mértékben nem szűnt meg.