Különös alakok sürgölődtek az október 23-i tüntetésen

Mi a Fidesz-nagygyűlés szélén voltunk rendezők, a Dohány utcai zsinagógánál. Ez volt a legproblémásabb rész, mivel a nagygyűlés megkezdése után egyre félőbbé vált, hogy a rendőrség célja valójában az, hogy szándékosan beleszorítsa a kora reggel óta a várost járó tüntetőket az ünnepi nagygyűlés békés tömegébe. Miközben a Deák Ferenc tér környékén lényegében utcai harcok bontakoztak ki, több, gyakorlatilag egyenruhába öltözött provokátor közelítette meg a nagygyűlés helyszínét a Deák tér felől. Arra buzdították a Fidesz nagygyűlésén részt vevőket, hogy menjenek át a Deák Ferenc térre, és a beszédek hallgatása helyett vegyenek részt a „forradalomban”.

A képekből jól látszik, hogyan néztek ki: katonai jellegű nadrág, bakancs, egyensapka volt rajtuk. Amikor a Fidesz nagygyűlésének szélén, a zsinagógánál rendőrök jelentek meg, a csapat eltakarta az arcát, odament a rendőrökhöz és beszélgettek velük (!). A rendőrök nem igazoltatták a katonai jellegű ruhás és arcukat elfedő fiatalokat. Nem különítették el, nem próbálták elfogni őket. Sőt, ők is beszélgettek a provokátorokkal, és ez jól látszik az egyik fényképen is. Az egyik rendőr a fényképeken még csak arra sem néz, ahol a kollegája a provokátorokkal beszélget.

Az egyenruhás provokátoroknak fenyegető volt a megjelenésük és a viselkedésük. Az egyik tv-felvételt készítő embertől el is vették a felvett anyagot és kihúzták, szétszedték a felvett filmet (ez is jól látszik az egyik képen, amelyen emellett az egyennadrág és bakancs is látható).

Kik voltak ezek? Mert ilyen rendőri egyenruha nem létezik, és a lila sál se hiszem, hogy rendszeresítve lenne a rendőrségnél, az UTE-keménymagnál annál inkább. Aligha feladata továbbá a rendőröknek, hogy forradalomra biztassa az embereket, arra, hogy csapjanak össze a rendőrökkel. Még elgondolkodtatóbb, hogy a provokátorok „kéznél voltak”, de a rendőrök semmit nem tettek. Sőt, egész nap ebben a ruhában voltak, és a rendőröknek ez egyáltalán nem tűnt fel. Gyakorlatilag semmit nem tettek azért, hogy igazoltassák, felismerjék, elkülönítsék őket.

A fényképek elkészülte után a rendőrök elhagyták a zsinagóga környezetét, majd később a már ismert lovasroham következett, amikor a Fidesz békés nagygyűlésének résztvevőit, nyugdíjasokat, gyerekes családokat, terhes anyákat vert szét kardlappal a rendőrség.

Á. A.