Fotó: MTI/Balogh Zoltán
Csák János kulturális és innovációs miniszter beszédet mond a Magyar Nemzeti Múzeum előtt tartott megemlékezésen az 1848-49-es forradalom és szabadságharc kitörésének 175. évfordulóján Budapesten 2023. március 15-én
Hirdetés

Csák János elmondta: „március 15-én hős elődeinkre emlékezve hirdetjük, hogy a magyarok immár 1100 éve, 33 nemzedék óta mindmáig a szabadság népe”. Mint hozzátette, a magyarok soha nem hódoltak be senkinek, nem lettek senkinek a gyarmata, szellemüket és lelküket senki nem tudja elfoglalni.

„Életerőnk forrása a magyar kultúra” – hangsúlyozta, emlékeztetve arra, hogy a kultúra nemcsak művészi alkotásokat vagy épületeket jelent, hanem a világlátást, az életmódot, az észjárást is. Csák János kiemelte, hogy a kultúra nélkül széthullik a közösség. „Kultúra révén válunk egyes egyének halmazából önazonossággal bíró nemzetté” – fogalmazott.

Elmondása szerint a magyarok nem a történelem áldozatai, hanem a túlélői, sőt győztesei, mert minden nehézség ellenére állják a sarat, alkotnak és gyarapodnak. A béke fontosságát ma, a szomszédunkban dúló háború árnyékában nem lehet eléggé hangsúlyozni – közölte a miniszter, kiemelve: „ha ez a háború elszabadul, mindent elpusztíthat, Európát is”.

Csák János emlékeztetett: a magyar érdek mindig az volt, hogy Európában szabad nemzetek békében, együtt éljenek. Mint hozzáfűzte, a szabadság, a béke és a rend az Isten, család, haza egységén alapul.

A küzdelemnek akkor van értelme, ha van család, gyerekek és unokák, akik majd öröklik a magyar kultúrát – fejtette ki a miniszter, hangsúlyozva: családok nélkül nincs haza.

„Nekünk, mai magyaroknak nem lehet más a programunk, mint hogy a magyar szabadság szellemi jelenségét és lelki örökségét átadjuk a következő nemzedékeknek” – mondta ünnepi beszédében Csák János.

Korábban írtuk