A baloldal megszorításainak fő célpontjai épp a nyugdíjasok voltak – reagálás Korózs Lajos (MSZP) nyilatkozatára

A baloldalnak, amikor kormányon volt, egész más javaslatai és döntései voltak a nyugdíjasokkal kapcsolatban. Akkor épp az idősek voltak a megszorítások első célpontjai. A baloldal elvett tőlük egyhavi nyugdíjat, hagyta elértéktelenedni a nyugdíjakat, háromszorosára emelte a gáz árát, duplájára az áram árát és az élelmiszerek áfáját, nyugdíjadót akartak bevezetni, még az orvosi ellátást is fizetőssé akarták tenni az időseknek, bevezették a vizitdíjat és a kórházi napidíjat. A Fidesz-KDNP kormányzása óta garantált az inflációkövető nyugdíjemelés, idén novemberben is megérkezik a nyugdíjkiegészítés és januártól megkezdődik a 13. havi nyugdíj visszaépítése is. A nyugdíjasok megélhetését emellett rezsicsökkentéssel, rezsiutalvánnyal és nyugdíjprémiummal is segítettük az elmúlt években.

Fidesz – Magyar Polgári Szövetség

Korózs Lajos az MSZP Facebook-oldalán közvetített online sajtótájékoztatón szorgalmazta, a kormányváltásra közös programmal készülő ellenzéki pártok tegyék lehetővé, hogy már a korhatár elérése előtt akár három évvel nyugdíjba lehessen vonulni.

Hirdetés

Hozzátette: ez a lehetőség 2012 óta nincs meg, miközben sok hatvan év feletti veszíti el egzisztenciáját és kényszerül közmunkára, illetve kénytelen segélyből élni.

Az ellenzéki politikus szükségesnek látott egy nyugdíjkorrekciós programot is, mert a bérektől „borzasztóan” leszakadtak a nyugdíjak. Szerinte az infláció, az élelmiszerárak alakulása miatt a kis és közepes nyugdíjjal rendelkezők reálértéken is veszítenek az ellátásukból.

Korózs Lajos javasolta csak az inflációt figyelembe vevő nyugdíjemelés helyett az úgynevezett svájci indexáláshoz történő visszatérést. Utóbbi az infláció mellett az előző évi nettó bérnövekedést is figyelembe veszi – magyarázta.

Korábban írtuk

Elmondta, a kormány idén is átverte a nyugdíjasokat, mert lényegesen kisebb inflációval számolt, mint a Magyar Nemzeti Bank. Az Orbán-kormány több tízmilliárd forintot tartott vissza a nyugdíjasoktól – hangoztatta.

Az MSZP-s képviselő azt kezdeményezte, hogy az alacsony nyugdíjak felzárkóztatása érdekében néhány évig egyenlően osszák el a nyugdíjemelésre szánt összeget az idősek között. Szerinte a nyugdíjasok kétharmada jobban járna így.

Hasonló javaslattal élt a 13. havi nyugdíjjal kapcsolatban: mivel mindenkinek ugyanaz a státusza, nyugdíjas, a rendelkezésre álló pénzt egyenlően kell elosztani a 2,5-2,6 millió ellátásban részesülő között. Hozzátette: a nyugdíjasok 98 százaléka jobban jár ezzel a technikával.

Korózs Lajos szorgalmazta a rokkantak helyzetének rendezését is, miután az Alkotmánybíróság alaptörvény-ellenesnek találta a szabályozást. Kártalanítani kell az érintetteket és örökölhetővé kell tenni ezt az összeget – mondta.