A kormányzati portálon azt írták: a gyógyultak száma folyamatosan nő, jelenleg 1176855, az aktív fertőzöttek száma 137628-ra emelkedett. Kórházban 2689 koronavírusos beteget ápolnak, közülük 217-en vannak lélegeztetőgépen.

Felhívták a figyelmet arra, hogy az omikron vírusvariáns már erősen terjed és növeli a fertőzöttek számát, a megerősítő oltás felvételével megelőzhető a betegség súlyos lefolyása.

Hirdetés

Az oltási akció csütörtökön, pénteken és szombaton is folytatódik – írták.

Kedden újabb 54 ezer adag gyermek oltáshoz elegendő vakcina érkezett. Már a negyedik oltás is kérhető.

A karantén ideje hét napra csökkent – áll a közleményben.

Fertőzöttek, gyógyultak, elhunytak és beoltottak száma

Kiemelték: február 15-étől a védettségi igazolvány oltási igazolvánnyá alakul, csak azoknak lesz érvényes, akik oltottak, illetve harmadik oltásukat is 6 hónapon belül felvették. Aki szeretné minél előbb beadatni az első vagy a megerősítő, harmadik oltását, előzetes időpontfoglalás nélkül megteheti a januári oltási akciónapokon.

Továbbra is várják az oltatlanokat és azokat is, akik már négy hónapnál régebben kapták meg a korábbi oltásukat.

A központi oltópontokon továbbra is öt vakcina közül lehet választani. Az oltási akciónapokon a 12 év feletti korosztályt várják – tették hozzá.

Az 5-11 éves gyermekek oltása csak előzetes időpontfoglalással lehetséges a kórházi oltópontokon vagy a házi gyermekorvosoknál.

A megerősítő oltás mindenkinek javasolt, aki négy hónapnál régebben kapta meg az előző oltását. A harmadik oltás beadatásával ismét 80-90 százalékosra emelhető a védettség – írták.

A háziorvosok is tartanak oltási akciókat a rendelési időben végzett oltásokon túl, a hétvégi oltási akciónapokra külön térítésre jogosultak.

Tudatták azt is, hogy folyamatosan nyitva áll a regisztráció lehetősége és az időpontfoglaló az 5-11 éves gyermekek oltásához is.

Korábban írtuk

A kormányzati portálon felhívták a figyelmet arra, hogy az egészségügyi intézmények és a tömegközlekedés mellett továbbra is maszkot kell viselni az üzletekben, a bevásárlóközpontokban, a postákon, az ügyfélszolgálatokon, a színházakban, a mozikban, a múzeumokban és a sportrendezvényeken. A beltéri kulturális és egyéb rendezvényeken, az edzőtermekben, az uszodákban, a fürdőkben, valamint a vendéglátóhelyeken pedig az ott dolgozóknak kötelező a maszkhasználat.

Az átoltottság növeléséért a munkáltatók előírhatják az oltás felvételét dolgozóiknak. Az állami szférában elvárt az oltás felvétele, az önkormányzatoknál erről a polgármesterek dönthetnek. A dolgozóiknak oltást előíró vállalatok a megyei oltási munkacsoportoktól is kérhetnek vakcinát, ez esetben az üzemorvosok is beadhatják az oltást – ismertették.

A koronavirus.gov.hu oldal térképe szerint eddig Budapesten (240284) és Pest megyében (186787) regisztrálták a legtöbb fertőzöttet. Ezt követi Borsod-Abaúj-Zemplén (80338), Hajdú-Bihar (72509), Bács-Kiskun (71131), Szabolcs-Szatmár-Bereg (69479) és Győr-Moson-Sopron megye (68198). A fertőzéssel legkevésbé érintett megye továbbra is Tolna (28395).

Hatósági házi karanténban 37207-en vannak, a mintavételek száma 9546334.