Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt
Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter beszédet mond az Embert a vasra! kampány, az egységes alapkiképzési program, valamint az önkéntes katonai szolgálat keretében szeptemberben bevonult állomány katonai eskütételén a debreceni Kölcsey Központban 2023. október 27-én. Mögötte balról Böröndi Gábor vezérezredes, a Honvéd Vezérkar fõnöke.
Hirdetés

„Jó ilyen sok hazafit együtt látni” – köszöntötte Szalay-Bobrovniczky Kristóf a Kölcsey Központ nagytermében eskütételre felsorakozott csaknem négyszáz katonát.

Hozzátette: a katonák szolgálatukkal hozzájárulnak a Magyar Honvédség erőnlétének és képességeinek fokozásához, az ország területi szuverenitása védelméhez, a nemzeti ellenállóképesség gyarapításához, Magyarország, a magyar emberek békéjének, biztonságának garantáláshoz.

Szalay-Bobrovniczky Kristóf azt mondta, az elmúlt évek bebizonyították, hogy a stabilnak hitt világ változóban van, az országok békéje és biztonsága bizonytalanná vált.

„A szomszédunkban dúló ukrán-orosz háború brutalitása, a Közel-Keleten felizzó terrorizmus és félelem az eszkalációtól, mind-mind egy átalakulóban lévő világ tünetei” – hangoztatta, megjegyezve, hogy Magyarország, a Magyar Honvédség nem fél e „változás szeleitől”, mert szilárd alapokra helyezte értékeit.

„Istenbe vetett hitünk, valamint hazánk és családjaink iránt érzett szeretetünk adják meg azt az alapot, ami ezer éve magyarrá teszi a magyart itt, a Kárpát-medencében” – fogalmazott a tárcavezető.

Ugyanakkor a romló biztonsági környezet az értékek állandósága mellett az alkalmazkodási képességet is megköveteli: csakis akkor tudjuk garantálni Magyarország békéjét, ha a kor kihívásaira a lehető leggyorsabban és legpontosabban vagyunk képesek reagálni – magyarázta.

A miniszter szerint ez a felismerés motiválta a Magyar Honvédség korszerűsítésének gondolatát, a honvédelmi és haderőfejlesztési program kidolgozását, a high-tech, békét garantálni tudó, elrettentő erejű haderő megteremtését.

Hozzátette: az ütőképes haderő megteremtésében azonban nemcsak a legmodernebb technikai eszközökre, hanem leginkább elhivatott honvédekre van szükség, „olyan katonákra, akik értik a világunkat és érzik a felelősségüket, hiszen a Magyar Honvédség csakis bátor katonákkal lehet teljes”.

Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt
Az Embert a vasra! kampány, az egységes alapkiképzési program, valamint az önkéntes katonai szolgálat keretében szeptemberben bevonult állomány katonai eskütétele a debreceni Kölcsey Központban 2023. október 27-én.

Szalay-Bobrovniczky Kristóf örömének adott hangot, hogy a magyar haderő legújabb büszkeségeivel, a Lynx (magyarul Hiúz) páncélozott gyalogsági harcjárművekkel felszerelt hódmezővásárhelyi Kinizsi 30. páncélozott gyalogdandár első, gránátos zászlóaljának katonái is most tettek esküt.

A honvédelmi miniszer létfontosságúnak nevezte, hogy a legmodernebb eszközök biztos kezekben legyenek, és olyan katonák irányítása alatt kerüljenek bevetésre, akik a legalaposabb kiképzésben részesültek.

A honvédség erős és jól képzett szerződéses állománya mellett legalább olyan fontos a tartalékos, területvédelmi erők felkészültsége – emelte ki, megjegyezve: az egységes harckiképzési program során elsajátított kötelező tárgykörök olyan tudást és ismeretet adnak, amelyek a teljes állomány harckészültségét garantálják.

Az egységes harckiképzéssel bátor hazafiakból álló, erős közösséget akarnak teremteni, és „a mai nap bizonyítja, hogy ez sikerült” – mondta Szalay-Bobrovniczky Kristóf, hozzátéve: „önök olyan folyamat részesei, amire évtizedek óta várunk”.

Böröndi Gábor vezérezredes, a Honvéd Vezérkar főnöke azt mondta, a fiatalok „ettől a perctől kezdve már a katonai értékrend szerint élik az életüket”, ezért elvárja, hogy „életük minden percében a Magyar Honvédséget képviselve, a magyar nemzetet védelmezve járjanak el”.

A hazáért mindhalálig! – tette hozzá a tábornok.

Kiemelte: a honvédség valóban ütőképes haderővé válása érdekében visszatértek a bentlakásos rendszerű alapkiképzéshez, amely erősíti a katonai szocializációt, több a lőtéren töltött idő, ezáltal jobban kiképzett, állhatatosabb katonákká váltak.

A vezérkari főnök kitért arra, hogy a biztonsági helyzet kihívásai és veszélyforrásai egyre összetettebbek, ahol a tartalékos erők szerepe nő.

„A jövő háborúja digitalizált módon kezdődik és analóg módon fejeződik be”, a körülöttünk lévő válságokból az is látszik, hogy a háborút a hivatásos haderők kezdik és a tartalékos állomány fogja befejezni„ – mondta a vezérezredes.

Böröndi Gábor azt mondta, óriási a felelősség, ezért a katonáknak joguk van a legjobb felkészítéshez, felszereléshez és kiképzéshez.

Korábban írtuk