Fotó: MTI/Varga György
Hirdetés

Novák Katalin hangsúlyozta: idén a koronavírus-járvány miatt csak napközis táborokat szerveznek, és a nyári időszakban felgyorsítják az építkezéseket a mintegy 30 milliárd forintból megújuló zánkai, fonyódligeti és az Erdélyben lévő táborban.    

Kiemelte: a napközis Erzsébet-táborokba minden jelentkezést tudtak fogadni, így júliusban és augusztusban a tavalyinál húszezerrel több gyereknek biztosítanak majd tartalmas kikapcsolódást sport, kézműves és zenei foglalkozásokkal, kirándulásokkal, valamint napi négyszeri étkezéssel a lakóhelyükhöz közel.    

Novák Katalin elmondta: a teljes egészében megújuló zánkai tábor várhatóan jövő tavaszra készül el, és 21. századi modern, a gyermekek igényeit minden szempontból kielégítő és biztonságos tábor lesz. Minden szálláshelyet felújítanak, megújul és egy szinttel bővül az étterem, ahol így egyszerre akár 1300 gyermek étkezhet.

Korábban írtuk

Hozzátette: a tábor főterén egy több mint 1500 négyzetméteres új, esőhelyszínként is működő, részben fedett közösségi épületet is felhúznak. Épül egy korszerű, liftes egészségház, amelyet belgyógyászati vizsgálóágyakkal is felszerelnek, de lesz játszóház, zene- és szinkronstúdió, illetve kompetenciafejlesztő és planetárium terem. Bővülnek a szolgáltatások és az eszközpark is, lesz vízi kalandpark, exatlon pálya, beszereznek új gokartokat és vízibicikliket, valamint még egy kisvonat szállítja majd a gyerekeket egyik helyszínről a másikra – sorolta Novák Katalin.

Hornyák Tibor, az Erzsébet a Kárpát-medencei Gyermekekért Alapítvány elnöke elmondta, 2016 óta szervezik a táborokat, és 2017-ben született meg az a kormánydöntés, amely előbb 26, majd további több mint 4 milliárd forintot biztosít a helyszínek felújítására.

Úgy fogalmazott, hogy a zánkai tábor 21. századi gyerekparadicsom lesz, Fonyódligeten klasszikus erdei sátortábor-hangulatot szeretnének létrehozni modern körülmények közt. Szintén történnek fejlesztések a 150 férőhelyes erdélyi táborban, amelyet a „magyarság szigeteként” hoztak létre.

Az elnök tájékoztatása szerint jövő nyárra mindhárom tábort megnyitják, azokban hetente összességében több mint 4500 gyereket tudnak fogadni, így a nyári szünidő tizenegy hete alatt csaknem ötvenezren vehetnek részt jövőre az ottalvós táborokban.

A zánkai komplexumról megjegyezte: 1969-ben tették le az alapkövét, és tavaly szeptemberben, 50 év elteltével kezdődött meg az átfogó felújítás. Hornyák Tibor elmondta: a magyarországi források mellett mintegy kétmilliárd forintos európai uniós forrásból a játszótereket és sportpályákat fejlesztik. Megújul a strand is, továbbá elkészül a tábor teljes területét lefedő térhangosítás.