A pártszervezet az MTI-hez eljuttatott közleményében úgy fogalmazott: Csepelen „végleg és nyilvánosan is létrejött a Borbély-Gyurcsány tengely”.

Hirdetés

Mint írták: a csepeli Fidesz-KDNP „a baloldal hatalomra kerülésének megakadályozása érdekében március 11-én méltányos, előnyös és vállalható önkormányzati választási megállapodást javasolt” Borbély Lénárdnak. „A feléje nyújtott békejobbot Borbély Lénárd félrelökte, és sportszerűtlen módon egy övön aluli, sunyi balhoroggal viszonozta” – tették hozzá. Közölték, hogy Borbély Lénárd politikai karrierjét a Fidesz támogatásának köszönheti, ám „a pénzért és a hatalomért mindenkin átgázol, mindent elárul, bárkivel alkut köt”.

„Borbély Lénárd egy báránybőrbe bújt vedlett vörös róka, olyan mélyre süllyedt, olyanná vált az egész csapatával együtt, mint 2009-ben a csepeli MSZP” – írták.

„A Fidesz-KDNP képviselői által több alkalommal is benyújtott költségvetést módosító felvetést, hogy a képviselő-testület kapja vissza a költségvetési kontrollt, valamint, hogy számolják fel a költségvetésben az összes
bújtatott, több százmilliós kampánypénzt, Borbély Lénárd még csak tárgyalni sem engedte, sem a testületi ülésen, sem az egyeztetéseken” – mutattak rá.

Korábban írtuk

A csepeli Fidesz szerint Dukán András, a Momentum és a DK polgármesterjelöltje „örömmel adta hírül” a közösségi oldalán, hogy sikerült Borbély Lénárddal „üzletet kötnie”. „A polgármester ad a baloldalnak 1 milliárd forint közpénzt, s ők cserébe ma megszavazzák, hogy Borbély Lénárd továbbra is minden kerületi költségvetési pénzt szabadon, ellenőrizetlenül, elszámolatlanul nyúlhasson le magán- és kampánycélokra egyaránt” – olvasható a közleményben, amely szerint „Borbély és Dukán ma már nyílt koalícióban vágnak neki az önkormányzati választásnak”.

Hozzátették: ebben a helyzetben még nagyobb a Fidesz-KDNP tagjainak, támogatóinak, szavazóinak felelőssége, hogy ezt a „botrányos hatalomátmentési és hatalomátvételi kísérletet” június 9-én megakadályozzák.