Fotó: MTI/Mónus Márton
Péterffy Attila
Hirdetés

Alpolgármesternek nevezte ki korábbi tanácsadóját, Nyőgéri Lajost, az MSZP városházi frakcióvezetőjét Péterffy Attila pécsi polgármester. Nyőgéri ugyan rutinos politikus, 2002 óta ismert a pécsi közéletben, leginkább azonban botrányaival szerzett hírnevet magának.

Amikor 2006 és 2009 között a betegeskedő Tasnádi Péter szocialista polgármester vezette a várost, egyébként Tóth Bertalanhoz hasonlóan, Nyőgéri is tagja volt a Szili Katalin által csak „csokitolvajoknak” nevezett fiatal szocialisták körének. Később Páva Zsolt polgármesterről terjesztett lejárató szórólapok miatt rágalmazásért elítélték, majd a cégvezetéstől is eltiltották, miután kényszertörléssel szüntettek meg három olyan gazdasági társaságot is 2016 végén, amelyben Nyőgérivolt a cégvezető, illetve a tulajdonos vagy a résztulajdonos is. 

Botrányai ellenére ő irányította Péterffy Attila kampányát 2019-ben, majd a helyhatósági választáson elért győzelem eredményeként ő lett a városházi MSZP frakció vezetője és egyben a szocialista, DK-s, jobbikos, momentumos és párbeszédes képviselőket összefogó Mindenki Pécsért frakciószövetség vezetője is. A ciklus elején a Városháza gazdasági bizottságának élére is megválasztották, ám miután az egyébként liberális Szabad Pécs hírportál megszellőztette korábbi ügyeit, kénytelen volt távozni ez utóbbi pozíciójából. Informális hatalma ennek ellenére is megmaradt.

– Drága, több millió forintot felemésztő karácsonyi meglepetést kaptak a pécsiek Péterffy Attila jóvoltából, aki a rágalmazásért elítélt, bíróság által cégvezetéstől eltiltott Nyőgéri Lajost nevezte ki alpolgármesternek. Minderre csak azért volt szükség, mert a polgármester úr már nem tud együttműködni az általa korábban felkért Bognár Szilvia alpolgármester-asszonnyal, akit minden lényeges jogkörétől megfosztott – nyilatkozta lapunknak Barkóczi Csaba, a Fidesz frakció képviselője.

Korábban írtuk

Barkóczi Csaba szavait támasztja alá az is, hogy Nyőgéri kinevezését a Pécsett ellenzékben lévő Fidesz és LMP mellett a Demokratikus Koalíció és a Momentum képviselői sem támogatták. Péterffy gyakorlatilag az MSZP és a Jobbik frakcióira támaszkodva hozta meg döntését, a bírálók szerint visszaélve a járvány miatt elrendelt rendkívüli helyzet nyújtotta felhatalmazásával. A testületi többség azonban nem áll mögötte az ügyben. 

A Momentum és a Párbeszéd azóta felszólította Péterffyt a döntés visszavonására, és Bognár Szilvia is nyilvánosan adott hangot elégedetlenségének az ügyben. Nekiment a polgármesternek a Mellár Tamás vezette Mindenki Pécsért Egyesület vezetősége is, amelynek neve alatt Péterffy Attila indult a választáson. De a város egyik legtehetősebb embere és információink szerint Péterffy 2019-es kampányának egyik legnagyobb támogatója is – megismételve Szili Katalin állításait – olyan leszerepelt csokitolvajnak nevezte Nyőgéri Lajost több internetes fórumon, akinek távoznia kellene a hatalomból.

Lapunk megkeresésére Őri László, a Baranya Megyei Önkormányzat elnöke sajnálatosnak nevezte, hogy a Péterffy fémjelezte városvezetés ahelyett, hogy ezekben a hónapokban minden erejével azon dolgozna, legyenek Pécsnek a most megnyíló fejlesztési időszakban jól előkészített, támogatható fejlesztési projektjei, az energiáit a belső hatalmi harcok megvívására pazarolja.

– A háborúskodás igazi vesztesei a pécsiek lehetnek – tette hozza Őri László.

Göd és Eger után Pécsett is recseg-ropog a baloldali összefogás, de nem csak emiatt pezseg a politikai élet Pécsett az ünnepek előtt. Péterffy Attila korábban a Vásárcsarnok bezárásának ügyében feszült neki árusoknak és vásárlóknak, majd fújt látványos visszavonulót, a napokban pedig azzal borzolta a kedélyeket, hogy hiányzik Pécs főteréről az ilyenkor szokásosan kiállított ünnepi betlehem, a helyére egy szivárvány színű kisvonatot állítottak…