A Fidesz felháborítónak tartja, hogy a költségvetési csalás gyanúja miatt hetedik hete előzetes letartóztatásban lévő Czeglédy Csaba továbbra is kapja a fizetését a szombathelyi önkormányzattól, miközben az ügyben károsult több ezer diák hiába várja a pénzét – mondta Budai Gyula fideszes országgyűlési képviselő sajtótájékoztatóján.


Fotó: MTI, archív, illusztráció

Budai Gyula közlése szerint a szocialista politikus által irányított bűnszervezet több mint 3 milliárdos adócsalást követett el és több ezer diák pénzét lopta el, ugyanakkor úgy tudják, hogy mai napig kapja képviselői juttatását.
    
„Úgy látszik a szocialistákat nem zavarja, hogy Czeglédy fizetést kap, miközben több ezer becsapott diák várja azt a pénzt, amiért megdolgozott” – fogalmazott. Felháborítónak nevezte, hogy az MSZP és a Demokratikus Koalíció (DK) nem mondtatta le Czeglédy Csabát a képviselői mandátumáról a büntetőeljárás megindulása után, hanem védik őt és még fizetést is biztosítanak számára. Szerinte az MSZP és az DK ezzel „fizeti ki” Czeglédy Csabát, „ez lesz a hallgatás ára”.
    
Elmondta: tudomásuk szerint Czeglédy Csaba (Éljen Szombathely!-MSZP-DK-Együtt) szombathelyi önkormányzati képviselő tiszteletdíja 150 ezer forint, ez kiegészül még 150 ezerrel, ami egy bizottsági és egy felügyelőbizottsági poszt után jár.
    
Budai Gyula az MSZP-től és a DK-tól vár választ arra a kérdésre, hogy a Czeglédy Csaba által eltüntetett milliárdokból mennyi pénz jutott a két párthoz, és hány titkos rejtekhely van még, ahol bűncselekményből származó pénz lehet.
    
Hetedik hete várjuk ezekre kérdésekre a választ, és hetedik hete hallgat az MSZP és a DK, ezért most már valakinek meg kellene szólalnia – mondta.
    
Kérdésre válaszolva úgy vélte: előbb-utóbb a kormánypártoknak valamilyen döntést kell hozni annak érdekében, hogy a károsult diákok ne csak a büntetőeljárás befejezésekor, hanem sokkal előbb hozzájussanak az őket megillető fizetséghez. 
    
Budai Gyula kérdésre válaszolva arról is beszélt, szerinte a nemzetbiztonsági bizottság előtt kell tisztáznia Molnár Zsoltnak, a testület szocialista elnökének azt az ügyet, hogy a hírek szerint tavasszal a madridi reptéren elhagyta a laptopját, amelyen minősített adatok lehettek. Ez már önmagában bűncselekmény, hiszen Magyarország területéről nem lehet minősített adatot kivinni – jegyezte meg.

(MTI)