A politikus arról számolt be, hogy az Európai Parlament a keddi plenáris ülésén szavazott az Erasmus-programról szóló előterjesztésről, „a két dollárbaloldali” képviselő, Cseh Katalin és Donáth Anna pedig a voksolást megelőzően „megdöbbentő tartalmú” módosító indítványt nyújtott be.

Hirdetés

Azt kezdeményezték, hogy „a magyar egyetemisták, kutatók és oktatók ne férhessenek hozzá továbbra sem az uniós oktatási és tudományos programokhoz” – mondta Deutsch Tamás, aki szerint „minden magyar egyetemistának és oktatónak jogában áll tudni, hogy a dollárbaloldal továbbra is el akarja venni tőlük ezeket a lehetőségeket”.

Korábban írtuk